Back to top

A magyar kultúrát ünnepeljük vasárnap

Publikálva: 2018, január 20 - 10:52
Színvonalas műsorral ünnepelhetjük vasárnap délután öt órakor a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a Magyar Kultúra Napját.

Immáron nyolcadik alkalommal ünnepelhetünk közösen, hiszen 2011. január 22-én indította el a Pázmaneum Polgári Társulás a magyar kultúra napjának megünneplését, amelyhez csatlakozott a Kortárs Magyar Galéria, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely város önkormányzata, akik ma is szervezői az ünnepségnek, amelyen idén dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke mond ünnepi köszöntőt.

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Az idén is ingyenes rendezvényen hagyományosan a régió előadói lépnek fel, ezzel is jelezve, milyen gazdag a Csallóköz kulturális élete és a felvidéki magyar kultúra bázisa a vidékünk. A vasárnapi rendezvény elején Petőcz Balázs, a dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás tagja, Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét adja elő. Majd Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke mond ünnepi köszöntőt a Himnusz születésnapja alkalmából. A Szent János Egyházi Alapiskola énekkarának fellépése után Ravasz József, költő, szerkesztő, romológus Lyukat keresünk a békéhez című versét adja elő.

Őt a Guruló trió kerekesszékes tánccsoport fellépése követi, majd ünnepi beszédet mond dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.  A művészeti alapiskola diákjainak összeállítása után Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója szerepel, majd a Csallóközi Táncegyüttes, valamint a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusának műsorát élvezhetjük. A rendezvényt Rajkovics Haizok Melinda vezeti majd.

A szervezők mindenkit nagy szerettel várnak a rendezvényre, amelyről portálunkon is természetesen beszámolunk.

Ezt már olvasta?

Cookies