Back to top

Magyar jazz ünnepe

Publikálva: 2017, május 30 - 07:19
A Magyar Jazz Szövetség által megrendezett Magyar Jazz Ünnepe koncertsorozat – zenekarok fellépéseinek biztosítása budapesti és vidéki helyszíneken, valamint a határon túli magyar lakta területeken.

Célja: a hazai jazz előadóinak, zeneszerzőinek színpadi megjelenésének segítése, az idősebb generáció mellett a fiatal, tehetséges jazz-muzsikusok közönség előtti bemutatkozásának elősegítése.

Ez alkalommal Dunaszerdahelyen, június 2-án 20.30-tól az Európa Rest and Barban Lukács Miklós (cimbalom) és Dresch Mihály (szaxofon) duójával örvendeztetik meg a közönséget. A hazai fiatal tehetségek közül pedig a kiváló gútai zongoratehetség, ifj. Fakas Attila és a szintén gútai Szulcsányi Péter énekes mutatkoznak be.

A koncertre a belépő 5 eur. A rendezvény létrejöttét a Magyar Jazz Szövetség, az NKA, Dunaszerdahely önkormányzata, a Szlovák Kormányhivatal Kisebbségi Osztálya valamint a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja.

A koncert előtt 17.00 órától ugyanott lemezbörze lesz, ahol az érdeklődők átböngészhetik a kínálatot, eladhatnak, vehetnek, cserélhetnek.
 

Ezt már olvasta?

Címkék: jazz
Cookies