Back to top

Ma van a sikabonyi templombúcsú

Publikálva: 2017, november 1 - 10:00
Dunaszerdahely Sikabony városrészében, annak temetőjében a korábbi temetői kápolna helyén épült fel a Mindenszentek tiszteletére a 2012. november 25-én felszentelt templom.

Már 2009-ben megszületett a terv az akkori kápolna felújítására és megnagyobbítására, ám a későbbi munkálatok során kiderült, hogy a sikabonyiak közmunkájával 1953-ra emelt épület állaga nem megfelelő, így azt elbontották, s helyére újat, méltóbbat emeltek.

A városrésznek korábban nem volt saját temploma, így a 2012-ben Orosch János nagyszombati püspök által felszentelt szakrális hellyel 700 év után két temploma lett Dunaszerdahelynek.

A templom alapterülete több mint 100 m2, férőhelyeinek száma 100 (60 ülőhely és 40 állóhely), ami a karzatépítéssel bővül. Búcsúját november 1-jén, a mindenszentek emléknapján ünnepeljük.

E napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Ezt már olvasta?

Cookies