Back to top

Ľubomír Šatka: Követjük az álmainkat

Publikálva: 2018, január 8 - 13:39
Ľubomír Šatka nem tesz újévi fogadalmakat, viszont folyamatosan javulni és fejlődni szeretne.

Már szerdán kezdetét veszi csapatunk téli felkészülése, így a játékosok a pihenés utolsó két napját töltik. „Igyekeztem mindenekelőtt alaposan kipihenni magam fizikailag és fejben is. Sok időt töltöttem a családommal és a haverokkal, akiket évközben ritkán látok. A szilvesztert egy hétvégi házban töltöttem a barátaimmal, és a legutóbbi napok során pedig Angliában voltam látogatóban. Ma térek vissza Dunaszerdahelyre, és már nagyon várom a klubban dolgozókkal és a csapattársakkal való találkozást,” árulta el az egyhónapos szünet programját Ľubomír Šatka, a DAC 22 éves védője.

Az új év érkeztével az emberek általában fogadalmakat tesznek arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének megváltoztatni az életükben. „Én nem igazán hiszek az újévi fogadalmakban, hiszen ez a legtöbb embernél legfeljebb két hétig tart ki. Az én célom főleg az, hogy folyamatosan fejlődjek futballistaként és emberként is. Szeretnék a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak.”

Ľubo tizenhat esztendős korától Angliában futballozott, ahol nem ismerik a téli szünetet és a számunkra tipikus felkészülési időszakot. „Én is szívesebben lépnék rögtön pályára tétmérkőzéseken, de sajnos ez hozzá tartozik a labdarúgáshoz, és át kell rajta esni. Ez mindenki számára egy lehetőség, hogy megküzdjön a kezdőcsapatbeli helyéért, és megmutassa az edzőnek, hogy számíthat rá. Nem hiszem, hogy a téli tortúra gondot okozna nekem. Már a tavalyit is a DAC-nál abszolváltam, így nem gondolom, hogy szörnyű lenne. Ráadásul Rossi vezetőedzővel az egész év során dolgozunk az állóképességünkön, így hozzászoktunk a hajtáshoz. Egyéni edzésterveket kaptunk, ezért szerintem senki sem érkezik felkészületlenül,” mondta a fiatal középső védő, aki tavaly télen érkezett a Csallóközbe, és azóta 29 bajnokit abszolvált.

A Fortuna Liga február 27-én kezdődő tavaszi szezonjának a negyedik helyről vágunk neki. „Közös célunk az európai kupaszereplés kiharcolása. Mindegy, hogy a nagyon kiegyenlített bajnokságon vagy a kupán – ahol egy rendkívül nehéz negyeddöntő vár ránk – keresztül jön ez össze, én bízom benne, hogy sikerrel járunk. Mindannyian tisztában vagyunk vele, mennyire nehéz dolgunk lesz, de fiatal csapat vagyunk, és megvannak az álmaink, azokat követjük.”

A szlovák válogatottnak januárban Abu-Dzabiba kellett volna utaznia összpontosításra, ahol két felkészülési mérkőzés is a tervek között szerepelt a ligaválogatottként feltüntetett gárda számára. Ez egy jó lehetőség lett volna Ľubo Šatka számára, hogy megmutassa magát Ján Kozák szövetségi kapitány előtt. A válogatott terminuson kívülre eső összpontosítást azonban végül lemondták. „Természetesen ez mindannyiunk számára nagy kár. Remek érzés lett volna ismét magamra ölteni a címeres mezt, de sajnos mivel nem asszociációs terminusban mentünk volna, egy ilyen helyzet állt elő. Keményen fogok dolgozni, hogy ismét helyet kapjak Kozák szövetségi kapitány keretében,” jelentette ki az egykori ifjúsági válogatott és a tavalyi U21-es Európa-bajnokság résztvevője.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies