Back to top

Los Angeles-i előadók a magángimnáziumban

Publikálva: 2016, április 28 - 12:24
A Los Angeles-i Holokauszt Múzeum két munkatársa, Gabriella Karin és Robert Geminder tartott április 28-án a magángimnázium 2., 3. és 4. évfolyama diákjainak előadást.

A két amerikai – magyar és lengyel származású – holokauszt-túlélőt az iskolába a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség részéről Kornfeld Tibor kísérte, ahol őket Kiss László igazgató, Szabó Csilla igazgatóhelyettes és Simon Bea történelemtanár fogadta.

Az előadások, amelyek központi témája a két látogató saját megélt élménye, élettörténete volt, a holokauszt köré fonódott, s mondanivalója lényegében abban fejeződött ki, hogy minden borzalomról azért kell beszélni, hogy soha és senkivel ne történhessen meg újra hasonló.

Gabriella Karin története azért is volt különösen érdekes a tanulók és pedagógusaik számára, mert ő dunaszerdahelyi származású. Mindkét előadás angol nyelven zajlott – az előadókat kellemesen meg is lepte a gimnazisták nyelvi felkészültsége –, a pedagógusoknak nem kellett fordítaniuk a diákok számára.

Végül Kornfeld Tibor megköszönte a fiataloknak, hogy részt vettek az előadásokon, s elmondta, hogy Dunaszerdahelyen is szeretnének létrehozni egy zsidó múzeumot. Mint mondta, már előre is szeretettel hívja és várja a majdani kiállításra és oktatási központba a diákokat, s zárszavában azt az örök érvényű tényt hangsúlyozta a számukra, hogy „aki nem ismeri a saját múltját, az nem ismeri a jövőjét sem”.

Ezt már olvasta?

Cookies