Jelenlegi hely

Lerakták a Gödöllőn épülő Patrónus Ház alapkövét

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, március 6 - 10:29 | Testvérvárosi hírek
Március 3-án délelőtt lerakták a Gödöllőn épülő Patrónus Ház alapkövét. A létesítményt Somorjai Éva alapító és testvére, Németh Ildikó a Patrónus Ház Nonprofit Kft. vezetője önerőből, valamint támogatók segítségével valósítják meg, hogy autistáknak adjon otthont.
Lerakták a Gödöllőn épülő Patrónus Ház alapkövét

A Patrónus Ház létrehozásának gondolatát az adta, hogy Éva kisfia, a jelenleg tizenkét éves Levente is ezzel a rendellenességgel él, s jó tudják, jelenleg hazánkban mintegy százezer az autisták száma, ám a társadalmi ellátórendszer mindössze kilencezer főt tud megfelelő szintű ellátásban részesíteni. A szülők számára óriási problémát jelent, mi lesz ezekkel a gyermekekkel, ha 16 éves koruk után – miután már nem tankötelesek – kikerülnek az ellátórendszerből, ám önálló életet élni, magukról gondoskodni nem tudnak.

A 340 négyzetméter alapterületű, nonprofit bentlakásos otthon tizenkét főt számára nyújt megoldást, életük felnőtt szakaszában is. A Patrónus Házban nem csak otthonra találnak majd, hanem megfelelő szakemberek gondoskodnak ellátásukról és fejlesztésükről.

A rendezvényen Németh Ildikó elmondta, nagyon sok segítséget kaptak a megvalósításhoz. Februárban indult el a kivitelezés, s várhatóan az év végére elkészülnek a munkák. A lakók a tervek szerint a jövő évben már be is költözhetnek.

Az eseményen Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, az önkormányzat örömmel állt a program mellé, ami egy különlegesen szép példája annak, hogy mire képes a szeretet, az összefogás a közös cél érdekében.

A Patrónus Ház előkertjében a földbe került az időkapszula, ami többek között a résztvevők üzeneteit, lapunk egy példányát és az alapító kisfiának, Leventének a fotóját is tartalmazza.

Az ünnepség zárásaként Somorjai Éva alapító, Levente édesanyja mondott köszönetet és avatta be a megjelenteket abba a folyamatba, ami a Patrónus Ház ötletéhez és a már folyamatban lévő megvalósításához vezetett. Úgy fogalmazott, szerencsésnek érzi magát, hogy nem csak Levente ügyét fogja megoldani, hanem néhány olyan szülőét is, akiknek erre nincs meg a lehetőségük.

Címkék: Gödöllő