Back to top

Lélekben is várjuk az év legszebb ünnepét

Publikálva: 2017, december 5 - 18:29
A fogyatékkal élő gyermekeket és családjukat hívta ma karácsonyváró ünnepségre Dunaszerdahely városa.

Miklós Alica, a városi hivatal szociális osztályának vezetője a hagyományossá váló ünnepségen üdvözölte a megjelent gyerekeket és kísérőiket; Hájos Zoltán polgármester urat, Molnár Tímeát, a Városi Hivatal Közoktatási, Szociális, Sport és Kulturális Főosztályának vezetőjét, Bíró Johannát, a Szociális Szolgáltatások Központjának vezetőjét, valamint Molnár Évát, a szociális osztály képviseletében. Elmondta, hogy ezzel a találkozóval igyekeznek hozzájárulni, hogy szebbé tegyék az ünnepeket.

A rövid üdvözlés után a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai adtak kedves, a karácsony hangulatát idéző műsort.

Polgármester úr köszöntőjében elmondta, hogy örül a családias hangulatú összejövetelnek, de miként tavaly, az idén is több családot vártak. Ahogy városunkban, és a világban még sok millióan, az év legszebb ünnepét várjuk. Az ajándékozás pedig a szeretet egyik kifejezése, amikor nemcsak az ajándékozott, hanem az ajándékot adó is örül, hiszen a szülőnek az egyik legszebb visszajelzés, ha látja a csillogást a gyermeke szemében. Nagyrabecsülését fejezte ki a szülőknek és nagyszülőknek, hogy ennyire kitartóan viselik gondjukat csemetéiknek, mivel az ő esetükben még nagyobb szeretetre és még nagyobb odafigyelésre van szükség. Azt kívánta, hogy az adventi időszakban nyissák meg szívüket a jó előtt, a szép előtt, és ne csak az otthonukat készítsék fel a karácsonyra, hanem a lelkükben is várják az év legszebb ünnepét.

A köszöntő után a városi hivatal munkatársai segítségével adta át az ajándékcsomagokat a gyerekeknek, majd kis megvendégelés mellett töltötték el közösen a délután egy részét.

Felvételeink a találkozón készültek.

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies