Back to top

Legyen helyünk Európában!

Publikálva: 2018, május 22 - 09:20
Szombaton ismét sikerült sárga-kékbe öltöztetni a felvidéki magyarságot, s egy csapat mellé állítani az embereket. Talán éppen ez az, amiben pótolhatatlan feladatot játszik a csapat.

Tudjuk, már hetekkel korábban is biztos lehetett volna az Európa Liga szereplés, s kis szerencsével a második hely is összejöhetett volna, de elnézve a szombati ünneplő arcokat, tapasztalva azt, miként is várták a sárga-kék fiúkat a MOL Aréna környékén este tizenegykor, öröm tölti el az embert, hogy az utolsó fordulóban állt össze a történet.

Nem csupán azért, mert újra ott vagyunk Európában, hanem azért is, mert bizonyítottunk, helyünk van ott. Nem csupán a DAC-nak, hanem azoknak is, akik hétről hétre a csapat mellett álltak. A felvidéki magyarság szimbolumává vált a csapat, s persze igaz, hogy leginkább szlovákiai, magyarországi és külföldi fiúk harcolták ki ezt a fantasztikus eredményt, de az FC Barcelona katalán sikerét vajon nem érzi át az argentin Messi vagy az uruguay-i Suárez. Dehogynem. Hiszen ahogy ott is, a mi kis városunkban is fantasztikus szurkolók buzdítják a csapatot, amely a szezon alatt többször megtapasztalta, mennyire nehéz dunaszerdahelyi klubként a "nagy szlovák klubok" otthonában eredményt elérni.

Kár is erre emlékezni, mert látjuk, a korábbi ügyekből nem tanulva még az utolsó előtti fordulóban is születhetnek olyan eredmények, amelyek a szurkolók kigúnyolását jelentik. Szerencsére mindezek ellenére a DAC olyan eredményt tudott elérni, amelyre negyed évszázada nem volt példa, s jómagam még emlékszem arra, amikor a Salzburg csapatával mérte össze tudását focicsapatunk. Kilencéves voltam akkor, s az is megmaradt bennem, miként figyelmet a Casinosok menetelését egészen az UEFA Kupa döntőig.

Helyünk van Európban, s ugyan a nemzetközi rating szerint feltehetően kemény ellenfelet kapunk majd a sorsolásban, az eredménytől függetlenül biztosak vagyunk abban, a fiúk ismét szívvel fognak harcolni a csapatért. Mi pedig majd biztatjuk őket, s a közönség soraiból is hangot adunk annak, hogy a felvidéki magyaroknak is van helyük a kontinensen.

Rajkovics Péter, főszerkesztő

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies