Back to top

A legfinomabb forrócsoki receptek – gyerekeknek!

Publikálva: 2017, november 19 - 10:43
A forrócsokiban az a csodálatos, hogy forró – ebből nincs az a két perc alatt felhörpinthető változat, ami a napokat rohanóssá teszi! Ezúttal pedig a gyerekek számára elkészíthető változat kerül a középpontba! Az alábbi receptek elkészítése után már csak „nyakon kell” önteni forró tejjel – érzékenyeknek a laktózmentes változattal, vagy rizstejjel!

Klasszikus forrócsoki por

Hozzávalók:

egy tábla tejcsoki, és egy tábla étcsoki
1 rúd vanília
15 dkg barnacukor
3 evőkanál  holland kakaópor
2 rúd egész fahéj

Elkészítése:

A csokikat aprítógépben felaprítom. A vaníliarúd belsejét kikaparom, és összedarálom a barnacukorral. (Első verzióban nem daráltam össze, így is finom, de a vanília nehezebben keverhető el.) Ezeket mind egy tálba öntöm, majd apránként elkeverem a kakaóporral. Szép üvegbe kanalazom! A fahéjat egészben belecsúsztatom az üvegbe.

Mézes forrócsoki

A méz íze alig érződik rajta, így azoknak is lecsúszott a torkán, akik amúgy nem ennék a mézes kenyeret. Ráadásul habos és krémes lesz egyszerre, nem tudom, ezt minek köszönhetjük, de hálás vagyok érte.

Hozzávalók:

egy nagy üveg méz (720 g)
5-6 kanál holland kakaópor

Elkészítése:

A mézet egy lábosba töltöm, és langyosítani kezdem. Amikor már elég híg, belekeverem a kakaóport. Szép üvegbe töltöm, és ennyi – hihetetlen, nem?

Mentes forrócsoki

Ez a diétázók és tejallergiások kedvence lesz! Ha van ilyen ismerősöd, hálás lesz érte!

Hozzávalók:

1 zacskó kókusztej-por
2 tábla étcsoki vagy 5-6 kanál holland kakaópor
vaníliarúd kikapart belseje
1 kávéskanál fahéj
ízlés szerint alternatív édesítőt is keverhetsz hozzá

Elkészítés:

Az étcsokit késes robotgépben felaprítom, vagy kislyukú reszelőn lereszelem. A többi hozzávalóval elkeverem, üvegbe töltöm, és kész!

Házi forrócsoki-kanál

Hozzávalók:

2-3 tábla étcsoki
csini lesz, ha egy tábla fehércsokit is felolvasztasz, és beletöltöd a kanalakba!
kanál formájú szilikonforma (ALDIBAN láttam legutóbb, párszáz forint)

Elkészítése:

Meg fogsz lepődni, semmi bonyolult! Felolvasztod a csokit, és beleöntöd a formába! Hűvös helyen hagyod kihűlni, csomagolod, és készen vagy.

gyereketeto.hu

Ezt már olvasta?

Cookies