Back to top

A küzdeni tudás és a közönség ereje

Publikálva: 2017, november 20 - 15:24
A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat az I. liga újoncaként kilenc fordulót követően csak két pontra áll a listavezetőtől, miközben minden hazai mérkőzését megnyerte, sőt rangadói alkalmával a városi sportcsarnokot is megtöltötte lelkes szurkolók hadával. Az eddigi eredmények hátteréről a Dunaszerdahelyi Városi Sportklub elnökét, Horváth Zoltánt kérdeztük.

Milyen a hangulat uralkodik a csapat körül?

Azt gondolom, minden várakozást felülmúló. Nagy örömmel fogadták a lányok az irányukba érkező nagy szeretetet, amit meg is érdemelnek, hiszen az első mérkőzéstől kezdve megküzdöttek a sikerért. A lányokban erős bizonyítási vágy munkál, s amikor a legutóbbi hazai meccsen először volt látható odahaza bizonyos megtorpanás, akkor is a küzdeni tudás mellett a közönség hatalmas biztatása győzelembe „üldözte” őket. Ahogy meg is jegyezték, ennyi ember előtt nem csak ők, hanem a naszvadiak sem játszottak még korábban, és ismét csak nyerni tudtak.

Minek köszönhető, hogy az elmúlt két hazai találkozóra megtelt a városi sportcsarnok?

Dunaszerdahelyen sokan és egyre többen szeretik a kézilabdát. Akiknek van rá lehetőségük, és sikerül jegyet venniük, Győrbe vagy Veszprémre is átjárnak a nagy rangadókra, mások a tévében követik figyelemmel a magyar csapatok szerepléseit, s amint híre kelt, hogy idehaza is látható jó színvonalú női találkozó, egyre többen kilátogatnak szurkolni a hazai csapatnak. Emellett az utánpótláskorú játékosokkal együtt szüleik, nagyszüleik is kilátogatnak a csarnokba; igazi nagycsaládi légkör kezd a szakmai munka mellé formálódni.

A DAC rajongóit hogyan sikerült megszólítani?

A Slovan elleni rangadón találkoztam az YBS fanklub vezetőjével, Domonkos Rolival, akinek említettem, vasárnaponként remek derbik zajlanak a kézilabdapályán, de ő is tudott ezekről, kértem, ha szurkolói szünet lesz a MOL Arénában, nem látogatnának-e ki a női kézilabdások mérkőzésére is, szurkolásukkal buzdítani, erősíteni a csapatot. Már a Partizánske elleni rangadón ott voltak, nagyon tetszett nekik a hangulat, és így az utolsó hazai meccsen még nagyobb számban szurkoltak a dunaszerdahelyieknek.

Tehát egyre nagyobb közönségnek szól a helyi kézilabda?

Dunaszerdahelyen a sportágnak szilárd alapjai voltak, ha azokra gondolunk, akik már fentről figyelnek bennünket és akik iránt legnagyobb tisztelettel vagyunk. Az utóbbi években a pislákoló lángot a helyi kézilabdában így könnyű volt újra lángra lobbantani. A regionális kézilabdaközpont sikeres pályázatának is az volt az alapja, hogy sokrétű utánpótlás-képzés működjön a városban.

A lányokat egy évvel ezelőtt vette át Prikler Szilvia, és ezalatt a csapat osztálynyit fejlődött játékstílusban és állóképességben egyaránt. Elmondhatom tehát, rendkívül jó szakmai munka zajlik a felnőtteknél, de nem csak ott. Az I. ligába az idén eredmény- és teljesítménykényszer nélkül léptünk fel. Céljaink az első évben a tapasztalatszerzés, s meglátjuk, mire lesz ez elegendő. Fontos kiemelni, hogy a járásból érkező játékosokból tevődik össze a csapat, s így a lányok igazi példaképei lehetnek a fiatalabbaknak, s mindez közösségi értéket is jelent.

Hosszú távon mennyire lehet cél a legfelsőbb osztályba, a MOL ligába való feljutás?

A 21. században az élsporthoz elengedhetetlen a tehetség és küzdővágy mellett a komoly anyagi háttér is. A klub pénzügyi helyzete jelenleg stabil, köszönhetően a támogatóknak, valamint a városnak. Az extraligában már maga az utazási költség is hatalmas terhet jelentene, de ha meglesz az akarat, lehetőség és a szakmai munka is arra halad tovább, mint eddig, akkor az újjáéledt, most is szárnyaló focicsapat mellett egyfajta testvérként a legmagasabb szintet képviselő női kézilabdacsapat is helyet kaphat Dunaszerdahelyen.

Ezt már olvasta?

Cookies