Back to top

A kreatív iparról és a kisebbségi támogatásokról

Publikálva: 2018, február 12 - 08:26
A Kisebbségi Kulturális Alap támogatási rendszeréről, a kreatív iparról, valamint a műemlékek felújítási lehetőségeiről tartott nyilvános tájékoztató fórumot Rigó Konrád kulturális államtitkár február 9-én az Üzleti és tájékoztatási központban.

„Több mint 900 pályázat érkezett az első kiírásba, ez is mutatja, hogy nagy az érdeklődés” – fogalmazott Rigó Konrád Kisebbségi Kulturális Alap pályázatairól szólva. Mint elmondta, azért is nagyobb az érdeklődés, mert dupla annyi pénzösszeg áll idén rendelkezésre, ráadásul komoly változás, hogy saját hatáskörben tudnak erről dönteni. 

Rigó szerint a 2017-es turnéja, amely tíz helyszínen zajlott Szlovákiában, sikeresnek volt mondható, hiszen a 600 pályázatból több mint 100 érkezett az érintett, magyarlakta járásokból.

„Még nem érhetők el a minisztérium honlapján az elért eredmények, de elmondható, hogy például többek között Dunaszerdahelyről is több sikeres pályázat volt a kreatív iparban” – jelezte, majd hozzétette, fontos látni, hogy ez a legnagyobb pályázat, amit Szlovákia eddig ebben a szegmensben meghirdetett. Megjegyezte, dunaszerdahelyi pályázókkal például több mint százezer euróról köt majd szerződést a minisztérium.  

A Kisebbségi Kulturális Alapban 2018-ban négyezer pályázatra számítanak, vagyis elég komoly az érdeklődés. Eddig 919 érkezett, amely az összes kisebbséget érinti. Rigó a februári határidők előtt még Léván és Komáromban tart hasonló fórumot, de érdeklődés esetén további helyszínekre is ellátogat. 

Ezt már olvasta?

Címkék: Rigó Konrád
Cookies