Back to top

Közeleg az adóbevallás!

Publikálva: 2018, március 20 - 05:53
Újra itt a március, és újra meg kell tennünk az állam felé vállalt kötelezettségeink egyik legkellemetlenebb feladatát, az adóbevallást. Nincs mese, ez egy olyan folyamat, amin muszáj túlesnünk. Azonban, mint minden évben, idén is történtek változások. A következő néhány sorban ezeket a változásokat boncolgatjuk.

Természetesen idén is lehetőségünk van halasztást kérni az adóbevallásra június végéig, az adóbevallás leadásának megszabott határideje viszont 2018. április 3. (az április eleji dátum az idei március végi húsvét következménye).

A 2017. január 1-jétől életbe lépett törvénymódosítás szerint 2018-tól a jogi személyek társasági adója 21%-ra csökken 22%-ról. Örvendetes ez a hír, hiszen így több tőkéje marad a cégeknek. Fel kell viszont tennünk a kérdést: Ki érzi meg ezt a változtatást igazán? A mikro- és kisvállalkozók, vagy a több millió eurós forgalmú nagyvállalatok?

Mindenképpen pozitív a módosítás, ez a kedvezmény azonban nem szolgálja, nem segíti hazai vállalkozásaink fenntarthatóságát olyan mértékben, mint ahogyan azt a vállalkozói szektor igényelné. Ez a módosítás inkább a nagyvállaltoknak kedvez. Az előbbi állítás pedig nem igazolja azt a tényt, hogy az állam mindent megtesz a vállalkozói szektor megerősítéséért. Példának okáért, míg nálunk a társasági adó 21%, addig a többi V4-es országban jóval kevesebb. Lengyelországban és Csehországban 19%, Magyarországon pedig 9%-ot tesz ki. Annak ellenére, hogy a nyugati országokban magasabb a társasági adó a miénknél, a régióban még így is a mi országunkra jellemző az egyik legmagasabb mértékű adóztatás. Ha ez jelenti azt, hogy Szlovákia az EU magjához akar tartozni, akkor lehetséges, hogy át kellene értékelnünk ezt a kijelentést.

Az idei évtől egy másik fontos módosítás is életbe lépett. 2014. január 1-jétől lépett érvénybe az akkori kormány kiváló ötlete, a licenc adó. Sok cég különböző okok miatt nullával zárja az évet, ennélfogva nem kell adóznia. 2014-től ezt az akkori szlovák kormány megszüntette és bevezette a licenc adót. A licenc adónak az volt a szerepe, hogy minden jogi személynek be kelljen fizetnie egyfajta minimális adót attól függetlenül, hogy termelt-e nyereséget vagy sem, áfa visszaigénylő vagy sem.

Hála a folyamatos vállalkozói nyomásnak, 2018. január 1-jétől a licenc adót eltörölték. Lehetséges, hogy a kormány belátta, nem tisztességes az intézkedés a kezdő és fiatal vállalkozásokkal szemben. Az is előfordulhat persze, hogy csak megijedtek a folyamatos vállalkozói nyomástól. Sajnos a 2017-es adózási évre még érvényes a rendelet, de március végével remélhetőleg örökre búcsút inthetünk az adó címszóval megbélyegzett rablásnak. Ez az újítás ékes példája annak, hogy ha a vállalkozók összefognak és kellőképpen nyomást gyakorolnak az államra, sikerrel járhatnak. Reméljük több ilyen eredményes nyomásgyakorlás születik még a jövőben.

Forrás: vallalkozzokosan.sk, Iván Tamás

Ezt már olvasta?

Cookies