Back to top

Kovács Ferenc Dániel szlovák bajnok a diákok között!

Publikálva: 2018, március 25 - 08:32
Szombaton Bán városa adott otthont a diák szabadfogású birkózó Szlovák bajnokságnak, amelyre 22 klub 123 versenyzője nevezett be.
Gaál Attila edző és azisztense Juhász Mária vezetésével 4 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért. A 44 kg-os súlycsoportban Kovács Ferenc Dániel remekelt, aki báni majd simonyi ellenfeleit fektette két vállra. Az elődöntőben szintén báni volt az ellenfél, akit 12:2 arányban technikai tussal legyőzött. Következett a döntő, ahol Dani hatalmasat küzdött, pozsonyi vetélytársát 14:10 arányban pontozásall verte és megszerezte élete első bajnoki címét. A bajnoki cím értékét az is növeli, hogy Dani a múlt héten még egészségügyi problémákkal küszködött. 
 
Eredmények:
38 kg Pollák Adrián 4.hely
44 kg Kovács Ferenc Dániel 1.hely

Ezt már olvasta?

Cookies