Back to top

Könnyebbé válik a kerékpáros közlekedés

Publikálva: 2016, június 24 - 14:22
Ahogy azt a város lakói bizonyosan észrevették, a Fő utcán a múlt hét óta munkálatok zajlanak, amelyek a tervezett kerékpárutat szolgálják. Ennek részleteiről Hervay Györgyöt, a városi hivatal beruházási osztályának vezetőjét kérdeztük.

Megtudtuk, a tervezett kerékpárút a jelenlegi úttesten kerül kialakításra a Tesco bevásárlóközpont melletti vasúti átkelőtől egészen a Szabó Gyula utca és a Nagyabonyi út Y-alakú összekötőjéig. Ennek érdekében történt meg a korábbi jelző vonalak felmarása és a héten elkezdődött az új sávok kijelölése. Az útkarbantartó a tervezett változás miatt eltolta a felfestés minden évben megvalósított felfrissítését. Mivel megyei útról van szó, így a meglévő útjelzések felfestése az útkarbantartó költségeire történik, csak a kerékpárutat érintőket téríti a város, tehát elmondható, költséghatékony megoldás született.

„A Fő utcán valóban megszűnnek a parkolók, de az ott található üzletek részére kijelölésre kerülnek mindkét oldalon parkólóhelyek, amelyet az anyagmozgatásra használhatnak a napi csúcsforgalom előtt. A papírüzlet előtt, a Loft bár előtt, a főpostánál, a Rózsa utcában és a Szent István tér felé vezető úton is lesz ilyen. Változás továbbá, hogy a Bacsák utcából a jövőben majd csak jobbra lehet kitérni” – mondta el az osztályvezető.

A kerékpárút mentén pedig végig 30 km/h-ra csökkentik majd a legmagasabb megengedett sebességet, természetesen minden változást majd táblák is jeleznek. A körforgalmaknál külön jelzik az autósoknak, hogy engedjenek teret a kerékpárosoknak, mert természetesen a közlekedés biztonsága a legfontosabb. A letérő sávban is megjelennek a biciklis jelek. A gyalogosokat is érintő változás, hogy az evangélikus templom előtti gyalogátjáró is megszűnik a forgalom folyamatosságának és biztonságának elősegítése érdekében.

Hervay Györgytől megtudtuk, a kerékpárút kijelölése a következő szakasz, ami el is kezdődött, valamint a táblák elhelyezésére is rövidesen sor kerül. A munkálatokat szeretnék július végéig befejezni.

Ezt már olvasta?

Címkék: kerékpárút
Cookies