Back to top

Komolyzene, szabadon

Publikálva: 2017, április 21 - 14:38
A budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes volt a csütörtöki vendége a XXVI. Dunaszerdahelyi Zenei Napoknak.
Ahogy azt korábbi koncertjeiken is megszokhatták tőlük a látogatók, most is különböző felállásban adták elő műsorukat, hol kvintettként, hol kvartettként, hol pedig duóban hallhattuk zenélni a Vámosi Katalin - szoprán, Molnár Dániel - hegedű, Kazán Péter - klarinét, Rádli Ramóna - cselló, Gincsai Beáta Eszter - zongora összetételű Ad Libitumot. Repertoárjuk igazán széles skálán mozgott, hiszen Mozarttól Puccinin keresztül egészen a szomszédos Somorja neves zeneszerzője, Németh-Šamorínsky István művéig élvezhette a közönség a csodás dallamokat. Meglepetésként, Szíjjártó Jenő, az ismert karnagy, zeneszerző, népdalgyűjtő Megkötöm lovamat című népdalfeldolgozását adták elő ráadásként a vastapssal jutalmazott művészek. A koncerten tiszteletét tette Szíjjártóné Nagy Ilona, a karnagy felesége is.
A koncerten készült felvételeinket Képgalériánkban tekinthetik meg.

Ezt már olvasta?

Cookies