Jelenlegi hely

Kiállták a várpalotai töréspróbát

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, június 7 - 06:59 | Sport
Az elmúlt hétvégén sem pihent a Seishin Karate Klub csapata. Ezúttal a klub 7 tagja Magyarországon vett részt a Várpalota Tameshiwarin.
Kiállták a várpalotai töréspróbát

A versenyen Magyarország és Szlovákia közel 100 versenyzője mérette meg magát több kategóriában.

A gyors regisztráció után az ifjúsági korosztály próbálta meg erejét fekve nyomásban, íjászkodásban, deszkatörésben - ököllel, kéz éllel, könyökkel.

A felnőttek a 12 kilométeres távot futva tették meg, miközben a próbára jelentkezők különböző feladatokat teljesítettek: ugráló kötelezés, majd hasizom gyakorlat, nyomás kettlebellel, lajhár mászás, kúszás, tapsolós fekvőtámasz, pont kesztyűbe fejrúgás, majd a visszafordító pontnál, a hegy tetején csillaggal dobás. A visszavezető út sem volt egyszerű: súlylökés, rönkugrálás, gólyalábon járás, legutolsó feladatként pedig dombfutás, amely egy 150 méteres nagyon meredek emelkedőn zajlott. Ezt 12 kilométer után, sprintben felfelé megfutni, nem egyszerű feladat! Ennek ellenére a csapat tagjai tavalyi eredményeikhez képest szinte minden feladatban tudtak javítani.

A legjobb összfutóidőt Hupian Kristína hozta, aki 1 óra 29 perc alatt teljesítette a távot. A hölgyek közt az ő eredménye lett a legjobb, a férfiak eredményeit is figyelembe véve pedig második!

A versenyen a Szlovák Országos Szövetség és a dunaszerdahelyi klub vezetője, Markovics János is indult, ő példamutatás okából mérettette meg magát.

A csapat végül négy dobogós helyezést ért el, és összesítettben is kiválóan szerepelt.

Eredmények:
Hupián Kristína (Keszegfalva) Felnőtt nők 1.hely – összevont kategória 1.hely
Markovics János (Keszegfalva) Senior II. - 1.hely
Cserepes Zoltán (Nemesócsa) Junior fiú 2.hely – összevont kategória 9.hely
(Zoltán, aki egy héttel korábban a gútai Dögös Sprint jótékonysági futóversenyen 2. helyezést ért el saját kategóriájában (MU18), ezen a hétvégén a dobócsillag bajnoka lett.)
Jakab Adrienn (Csallóközaranyos) 3.hely – Junior lány – összevont kategória 3.hely

Akik lemaradtak a dobogóról:
Kurcsík Márk (Csallóközaranyos) 4.hely – Ifi fiú
Hájas Kornél (Dunaszerdahely) 6.hely – Ifi fiú
Pulay Attila (Csallóközaranyos) 7.hely – Ifi fiú

Mindenkinek gratulálunk a kiváló eredményekhez, de elsősorban ahhoz, hogy végigcsinálták ezt a kőkemény, embert próbáló megmérettetést. A várpalotai klubnak pedig köszönet jár a meghívásért és a szervezésért.

Hazai környezetben, Keszegfalván június 16-án kerül megrendezésre hasonló verseny, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.