Back to top

Két évtizede a dunaszerdahelyiek szolgálatában

Publikálva: 2017, december 28 - 09:11
Húsz éve, 1997 őszén indult Dunaszerdahelyen a városi televízió. A jubileum kapcsán kérdeztük Fekete Györgyöt, a DSTV első igazgatóját a kezdetekről.

– Mennyire volt bonyolult húsz éve városi televíziót indítani?
– Nem volt egyszerű. Olyannyira, hogy a kezdetek igazából 1995 őszére nyúlnak vissza, amikor a plénum jóváhagyta a városi televízió indításának tervét. Eredetileg az önkormányzat szerette volna megalapítani és működtetni a helyi televíziót, de akkorra megváltozott a médiatörvény, és az új szabályok értelmében az önkormányzatoknak már nem volt erre lehetőségük. Kerestük a megoldást, amit az akkor tőkeemelési problémák miatt felszámolás alatt álló Perfects részvénytársaságban találtuk meg. A város a tulajdonában lévő épülettel szállt be az alaptőke emelésbe, így a továbbiakban már nem az önkormányzat, hanem a Perfects rt. kérvényezte az illetékes hatóságoknál a televízió engedélyezését. Hosszú tárgyalások kezdődtek a tévétanáccsal, mire kikristályosodott, hogy mi az a programstruktúra, amit a tanács is elfogad. A hosszú huzavona végén aztán megadták az engedélyt, és 1997 októberére végre elindulhatott az adás. Azt azért még érdekességként hozzátenném, hogy akkoriban 7 lokális televízió volt bejegyezve az országban, ma pedig már 100 fölötti a regionális televíziók száma.

– Indulástól a ma megszokott programot láthatták a nézők?
– Kezdetben még nem a napjainkban szokványos egész napos televíziós adás futott, hanem a fél óra magyar és fél óra szlovák híradót, melyet a Pónya Norbert grafikus, Fodor Judit és Kiss Márta által készített képújság egészített ki. Ez az időszak egyébként technikai szempontból izgalmasnak mondható, mert akkortájt zajlott az átállás analógról digitális technológiára. A város már korábban készült a televízió indítására, a használatos technika egy részét is megvették, de mire fizikailag elindulhattak a felvételek, addigra az már részben elavult, így kiegészítésre szorult.

– Mikor alakult ki a mostani struktúra?
– 2007-ben tértünk át az egész napos adásra, elejével még a teletexes szöveg is kiegészítette az adást, amit később elhagytunk. Ebben az időszakban már több operatőrrel és riporterrel dolgoztunk. Már itt dolgoztak, illetve ekkortájt érkeztek: Bíró Éva, Polák László, Kanovits György, Szénássy György szerkesztők, illetve Krascsenits Géza, Czibula Csaba, Derzsi Áron operatőrök, de dolgozott nálunk ifj. Batta György is. A TV-s adás bemondói szinte kezdetektől Andrea Olejníková és Ibolya Ildikó voltak, de részt vett a munkánkban Tilajčík Edit és Menyhárt József is.

Milyen fontos pontjai voltak az elmúlt időszaknak?
– Ahogy említettem, 2007-ben tértünk át a korábbi analógról digitális műsor készítésre. A digitális technológia tíz évvel ezelőtt még elég drága volt, nem volt egyszerű bővíteni, de mára már sokkal könnyebb és olcsóbb kiegészíteni azt. Fontos pont volt szerintem az is, amikor három éve kiépítettünk egy élő hidat a magyar állami televízióval, mely jelenleg is működőképes. Illetve úgy tűnik, a húsz éves jubileum ad lehetőséget az újabb nagyobb fejlesztésre.

Milyen fejlesztést vettek tervbe?
– Az egyik szolgáltatóhoz még mindig analóg jelet továbbítunk, amit a közeljövő fejlesztése eredményeként már digitálisra cserélhetünk. És ha már belevágunk egy korszerűsítésbe, egyúttal az eddigi PAL rendszerű kamerákat is lecseréljük a ma elterjedt HD minőségűre. Ugyan elvileg át lehetne lépni 4K rendszerre is, de ez ma még nagyon drága technológia, a HD pedig megfizethető áron nyújt magas minőséget. Ezzel a technikai fejlesztéssel párhuzamosan a számítógépes park is megújul.

Hogyan érhetik el a városi televízió adásait a nézők?
– Induláskor az SKT nevű osztrák kábeltévés társaság sugározta az adást, ezt a hálózatot később átvette a UPC szolgáltató, akik révén mindmáig a legtöbb háztartásban elérhető az adás. Emellett a SWAN és a Slovanet (Madnet) szolgáltatók kábeltelevíziós csatornáin nézhető még a városi televízió műsora. Biztosan többekhez eljutna műholdas adáson keresztül, de sajnos ez nem kivitelezhető, mert egyrészt nagyon drága, másrészt erre a típusú adásra másféle engedély is kell. 2007 után kezdtük kialakítani a TV weboldalát is, melyet 2016-ban integrált a dunaszerdahelyi.sk / dunajskostredsky.sk portál, ahol azok is elérik tudósításainkat, akiknek nincs kábeltelevíziójuk.

Egy kis nosztalgia – egy régi felvétel 2001-ből (magyar és szlovák adás)

Ezt már olvasta?

Címkék: DSTV
Cookies