Back to top

A képviselők módosították a költségvetést, több jut a pályázatokra

Publikálva: 2018, február 15 - 15:11
Mind a 40 képviselő részt vett Nagyszombat megye önkormányzatának harmadik ülésen. A legjelentősebb változás a költségvetés módosítása volt.

„A befektetések listája ez előző testületi ülésen elfogadottak értelmében változott. Nagyszombat megye ugyan alacsonyabb költségvetéssel tevékenykedhet majd, de a források hatékonyabban és ésszerűbben kerülnek felhasználásra. Nemcsak az utak, hanem az iskolák és a szociális intézmények épületei is felújításra kerülnek” – tájékoztatott Jozef Viskupič megyeelnök.

A költségvetés következő tétele, mely módosult, azokat fogja megörvendeztetni, akik támogatásért pályáztak. Míg a tavalyi évben ezekre a pályázatokra 300 ezer euró jutott, most ez az összeg 600 ezer euróra nőtt. A megyei szervezetek három területen pályázhatnak – a sport, a kultúra és az egészségügy területén.

„A módosításra a támogatási program keretében kerül sor. Ez a rész megkétszereződik, a támogatási alapok számát pedig háromra csökkentettük, ahol mindegyik 200 ezer eurós összeget foglal magába. Véget vetünk az értelmetlen 200-300 eurós támogatásoknak, a legkisebb tétel 500 euró lesz. Csökkentettük az önrész nagyságát is, 25 százalékra az önkormányzatok és 5 százalékra a fizikai személyek esetében. A felső határt pedig eltöröltük, mivel célunk, hogy a kisebb pályázatok mellett a nagyobb volumenű ötletek támogatás is,“ – magyarázta az elnök.

A képviselők meghallgatták Kvetoslava Tibenská főellenőr beszámolóját, Patrik Kupec, a Nagyszombati kerületi rendőrfőkapitányság igazgatójának a megye 2017-es biztonsági helyzetéről szóló jelentését, valamint Vojtech Valkovič, a kerületi tűzoltó- és mentőegységek igazgatójának kiértékelését a tavalyi esztendőről.

Forrás: trnava-vuc.sk

Ezt már olvasta?

Cookies