Back to top

Kantharosz Gála dunaszerdahelyi díjazottal

Publikálva: 2017, április 13 - 08:04
Az idén április 6-án a Győri Filharmonikus Zenekarnak otthont adó Richter-teremben került megrendezésre a Kantharosz Gála. A győri civil szervezetek legjelentősebb összefogásának köszönhetően a borárverésből, valamint a támogatók adományaiból több, mint 11 millió forint gyűlt össze. Ebből idén először egy dunaszerdahelyi szervezetet is jutalmaztak.

A győri és győrújbaráti rotary és lions klubok, valamint a borlovagok összefogása ebben az évben már nyolcadik alkalommal töltötte meg jószádékú licitálókkal és érdeklődőkkel a közel 500 fő befogadására alkalmas Richter-termet.

A Berkes Kálmán Liszt-díjas karmester által vezetett Győri Filharmonikus Zenekar minden egyes árverési tétel előtt egy a felajánlott borhoz illetve pálinkához illő komolyzenei darab részletet játszott, amit a borászok bemutatkozása előzöttt meg. Ebben az évben az alábbi borászatokat ismerhettük meg:
- Nobilis Szőlőbirtok, Tokaj régió
- Juhász Testvérek Pincészete, egri régió
- Kancellár Birtok, Somló vidék
- Pócz Pincészet, Dél-Balaton
- Wunderlich Pince, Villány
- Pannonhalmi borvidék 7 pincészete a Borháló borkereskedés által képviselve
- Szigetköz Lelke Pálinkaház

A győri rendezvényt Pénzes Ilona, a Magyar Rotary 2016/17. évi kormányzója is megtisztelte, aki ismert zenészek (Sazrka Gyula, Ghymes Együttes, Benkő László, Omega Együttes) társaságában élvezte végig a mintegy 4 órás jó hangulatú rendezvényt.

 Az árverést, mint az utóbbi időkben már több alkalommal is, Borbás Marcsi ismert televíziós személyiség vezette. Az árverésen valamint a támogatók adományaiból összegyűlt 11 millió forintnyi összeg az alábbi alapítványok, egyesületek között kerül szétosztásra a Kantharos Alapítvány kuratóriumának döntése alapján, először Felvidékre is kerül támogatás:

- Egy a Világunk Alapítvány, Győrújbarát
- Gyárvárosi Iskoláért Alapítvány, Győr
- Életfa Polgári Társulás, Dunaszerdahely
- Győri Református Egyházközség
- Napsugár Óvodáért Alapíítvány, Pázmándfalu
- Wendler Enikő

Szöveg: Kosár Dezső, rotarygyor.hu
Fotó: Bertlef András, Kisalföld

Ezt már olvasta?

Cookies