Back to top

Junior Castrol 2017

Publikálva: 2017, március 3 - 15:36
2017-ben ismét megrendezésre került a JUNIOR CASTROL verseny iskolai fordulója a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában.

Ezt a versenyt immár 18-ik alkalommal szervezte meg az „Autóeladók és szervizek szlovákiai szövetsége“ az Oktatásügyi Minisztérium patronátusa alatt, ahogy a verseny elnevezésében is rejlik a fiatal, még diák autószerelők számára.

 A verseny három fodulóból áll: iskolai forduló, kerületi forduló és országos döntő. A versenybe idén 29 harmadikos diákunk kapcsolódott be. A verseny célja elsősorban a diákok motiválása a szakmai művelődés iránt, másrészt a szakma jelentőségének kiemelése, ugyanakkor a tehetséges diákok felkarolása is.

Iskolánkban a helyi versenyen a végzős, autószerelő – villamos műszerész és autószerelő - műszerész szakma harmadikos diákjai vettek részt. Online tesztet írtak, amelyet szlovák nyelven adtak ki. A 60 kérdés nagyon igényes volt és a szakma minden részét felölelte.

A versenyen a két legeredményesebb diákunk: Kovács Nimród, Reicher Erik.

Ők fogják képviselni iskolánkat a 2017-es évi kerületi fordulón, melyet 2017. március 24-én rendeznek Érsekújvárott.

Büszkék vagyunk eredményeikre, melyek önmagukért beszélnek és híven mutatják diákjaink szakmai oktatásának magas színvonalát iskolánkon.

Füsi Ferdinánd,  az iskola szaktanára

Ezt már olvasta?

Cookies