Jelenlegi hely

A jubilánsokat köszöntötték

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, október 19 - 18:34 | Hírek
Mint minden évben, az idén is köszöntötték a 60-85 év közötti, jubileumukat ünneplő klubtagokat a városi nyugdíjasklubban.

Lepi Mária, a nyugdíjasklub vezetője üdvözölte a tagokat, illetve az ünnepség vendégeit: Dunaszerdahely város polgármesterét, Dr. Hájos Zoltánt, alpolgármesterét, Dr. Horváth Zoltánt, valamint a városi hivatal jelen lévő osztályvezetőit. Elöljáróban elmondta, hogy 27 jubilánst köszönthetünk ezen a szép októberi napon, és hogy az ünnepeltek közül mindössze kettő a férfi. Ugyanakkor pont a férfiak között van az idei legidősebb jubiláns, a 85 éves Ing. Ján Klimant.
Az ünnepség elején a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola diákjai kultúrműsorral szórakoztatták az ünnepelteket.
Dr. Hájos Zoltán köszöntőjében elmondta, hogy egy közösséget is jobban összetart, ha ezeket a különleges ünnepeket együtt üljük meg. Egy kedves barátját hozta fel példaként, aki 70 évesen azt mondta, hogy optimizmusát annak köszönheti, hogy előrehaladott kora ellenére lélekben fiatal maradt. Polgármester úr ezek után jó egészséget, sok boldogságot, valamint azt kívánta az ünnepelteknek, hogy maradjanak ők is sokáig lélekben fiatalok, majd közösen koccintottak a jubilánsok egészségére.
Az ünnepelteket a Ladislav Dúbrava Gimnázium diákjai is köszöntötték, majd városunk elöljárói ajándékot és virágot adtak át nekik.

Képgalériánkban megtekinthetik az ünnepségen készült felvételeket.