Back to top

Jövő héten országos karitász hét

Publikálva: 2018, június 6 - 14:03
Tavaly augusztusban főpróbaszerűen zajlott a Nagyszombati Egyházmegyei Karitász karitász hetének nulladik évfolyama, melyből Dunaszerdahely városa is kivette részét. A sikeren felbuzdulva az idén országos szintű karitász hetet hirdettek.

Az egyházi karitász tevékenységével foglalkozó hét országosan június 10-én kezdődik.

Vasárnap a dunaszerdahelyi Szent György-templomban a 11 órási nagymisét a karitász önkénteseiért mutatja be a katolikus egyház, ahogy teszik ezt a megyés püspökök is a megyeszékhelyeken. Az ünnepi hét folytatásaként minden nap a kerület egy-egy városa tart ismertető rendezvényeket. Dunaszerdahely, amely egyike a Nagyszombati kerület öt kiemelt városának, június 13-án (szerdán) tartja meg idén már második alkalommal a karitász napot.

A dunaszerdahelyi karitász napon délelőtt 10-12 óra között a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal nagytermében a Győri Egyházmegyei Karitász és a Nagyszombati Egyházmegyei Karitász vezetőinek történelmi jelentőségű találkozójára kerül sor, amelyen együttműködési szerződést írnak alá.

Délután 14-18 óra között, ahogy tavaly is, a Vámbéry téren, a Szent György-templom szomszédságában tartják meg a karitász napot a nagyközönség számára. A rendezvény társrendezője, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola diákjai különböző egészségügyi méréseket végeznek az érdeklődőknek. Emellett gyermekfoglalkoztató is üzemel majd a program idején, a karitász tevékenysége és programja iránt érdeklődőket pedig örömmel várják a karitász helyi és megyei vezetői kellemes délutáni beszélgetésre.

Ezt már olvasta?

Cookies