Back to top

A jövő gazdasági lehetőségeiről

Publikálva: 2017, szeptember 28 - 16:20
A Magyar Nemzeti Kereskedőház dunaszerdahelyi irodája által szervezett szakmai rendezvényének adott otthont csütörtök délután az Európa Center.

“A jövő gazdasága – Kis- és közepes vállalkozások lehetőségei” című gazdasági konferencia elején Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a vállalkozókból álló népes közönséget, majd Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke is szólt a résztvevőkhöz. A politikus elmondta, a felvidéki magyar közéletben sok szó esik a kultúráról, oktatásról, de mindezek nem működnének megfelelő gazdasági háttér nélkül, ezért fontos, hogy a Baross Gábor Terv felújítására alapozva egy széles körű gazdaságfejlesztés indulhat el a magyar kormány segítségével, amelyről a konferencián is szó esett.

Az esemény főszervezője, a Magyar Nemzeti Kereskedőház dunaszerdahelyi irodájának nevében annak vezetője, Bödök Károly mutatta be tevékenységüket, majd miután Matus Tibor röviden ismertette a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság munkásságát, a szervezet szakértője, Hervay Rozália gazdaságfejlesztés lehetőségeit vázolta a Nagyszombati kerületben a Baross Gábor Terv elemzéseire alapozva. Őt Holop Szilveszter, a Széchenyi Programiroda programmenedzsere követte, aki az általuk kezelt határon átnyúló együttműködési programok részleteire világított rá.

Az előadások második felét Vasi Emma, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatója nyitotta, aki egy nagyon érdekes témáról, az 50 feletti korosztály lehetőségeit tárgyalta, majd végül írásunk megjelenésekor Lelkes Gábor, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke a hazai vállalkozók számára elérhető pályázati lehetőségeket tárta fel.

Ezt már olvasta?

Cookies