Back to top

Jó helyre került a Dunaszerdahelyi Városi Bál tombolabevétele

Publikálva: 2018, március 2 - 12:03
Ma délelőtt adta át dr. Hájos Zoltán polgármester a Dunaszerdahelyi Városi Bál jótékonyságra szánt tombolabevételét.

Hivatalában fogadta a polgármester azt a három családot, akik számára az idei, januárban rendezett városi bál tombolájából befolyt összeget osztották szét most arányosan.

Az egészségkárosodott gyermekeket nevelő családokra komoly anyagi terheket ró az érintett gyermekek kezelése, így az egyenként 1150 Eurós ajándék mindegyik családnál valóban a megfelelő helyre kerül, fogalmazott Hájos Zoltán. 

A kötetlen találkozón a polgármester érdeklődőtt a családok, illetve a gyerekek mindennapjai felől, s egyben felhívta a figyelmüket, hogy Nagyszombat megyénél is pályázzanak a gyógyíttatás költségeire, hiszen, mint a beszélgetés során a családok jelezték, a biztosító nem minden kezelést tud támogatni. 

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies