Back to top

A játékosállomány és a szakmai stáb erősítésével a klub csak nyer

Publikálva: 2018, augusztus 3 - 20:22
Az elkövetkező idényről, a tervekről, a változásokról szólt a Dunaszerdahelyi Városi Sportklub pénteki sajtótájékoztatója.

Horváth Zoltán, a klub elnöke a sajtótájékoztató kezdetén üdvözölte a most vendég, de igazából hazai Lakatos Ritát, gratulálva a közelmúltban elnyert junior világbajnoki címhez.

Elmondta, hogy a tavalyi évhez viszonyítva a klub életében történtek bizonyos strukturális változások, ennek következtében kialakult egy szakmai igazgatói pozíció is. A hivatalos bejelentés szerint a tavalyi évben sikert sikerre halmozó női csapat főedzője, Prikler Szilvia tölti be ezt a posztot.

„A klub egységének kialakítása kemény időszakon van túl, ez az időszak a jövő év folyamán beteljesedik” - mondta el Horváth Zoltán. „A tavaly elért 1. ligás negyedik hely persze kötelez minket, de senkivel sem szeretnénk éreztetni semmilyen teljesítménykényszert. Mivel a játékoskeret szerencsésen bővült, az idén valamelyik dobogós helyet céloztunk meg a női csapattal” - folytatta az elnök. Azt is megtudtuk, hogy anyagi téren biztosítottnak látszik a csapat következő idénye, természetesen a költségvetést is át kell majd gondolni a kihívások fényében.

A sajtótájékoztatón találkozhattunk a Budaörsről igazoló Juhos Katával, aki amellett, hogy játékosként erősíti a női csapatot, edzőként járul hozzá az utánpótlás neveléséhez. Kata számára a város és környéke nem teljesen ismeretlen, mivel dunaszerdahelyi a férje, így családi okok is közrejátszottak az ideigazolása során. Örül neki, hogy nálunk folytathatja játékosi pályafutását, és úgy érzi, edzőként is hozzá tud járulni az utánpótlás neveléséhez. Mint megtudtuk tőle, már hétfőn elkezdték a közös munkát, és kifejezetten tetszik neki, hogy a lányok 100%-ot tesznek bele a munkájukba.

A női csapat játékosállománya egy volt dunaszerdahelyivel is bővül: minimum egy éves vendégjátékra visszatér Mészáros Réka, aki jelenleg a Győr játékosa, de előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a pozsonyi ŠKP csapatával, a valamikor szintén itt nevelkedett Szabó Kata megszerzéséért.

(az írás a képek alatt folytatódik)

Prikler Szilvia, a női csapat és a Dunaszerdahelyi Regionális Kézilabdaközpont vezetőedzője ismertetőjében kiemelte, fontosnak tartja, hogy a klub játékosai - kortól függetlenül - mind kapjanak játéklehetőséget. Ennek érdekében három csapatot indítanak az előkészítő bajnokságban Nagyszombat és Nyitra megyében, három csapatot az U12-ben, két csapatot az U14-ben, az U19-esek a szlovák bajnokságban indulnak, míg a nők az 1. ligában. „Szerencsésnek mondhatjuk a klubot, mert sok fiatal érdeklődik a kézilabda iránt, így folyamatosnak mondható az utánpótlás” - szögezte le az edző. Mint elmondta, jó a kapcsolatuk a DAC Akadémiával, az infrastruktúra egy részét is használja a kézilabda csapat. Horváth Zoltán ennek kapcsán megemlítette, hogy a jövőre nézve az lenne igazán jó, ha egyszer minden dunaszerdahelyi csapat ezt a patinás nevet, a DAC 1904-et használhatná.

Németh Jolán azonban, aki az egyik becsatlakozó klub képviselőjeként elnökségi tag a klubnál, befejezi az eddigi edzői munkáját, csupán az elnökségi munkát vállalja a jövőben. „Nagy köszönet illeti őt a kézilabda területén végzett eddigi tevékenységéért” - emelte ki Horváth.

Kelecsényi Ernő, a Szlovák Kézilabda Szövetség alelnöke is szólt néhány szót a Regionális Kézilabdaközpontok működésével kapcsolatban. Ő úgy érzi, hogy a Horváth Zoltán által említett, jövőbeli dunaszerdahelyi kézilabda akadémia már most is létezik, csak most még regionális központnak hívják. „Hogy ezt hogyan fejlesztjük tovább, ez rajtunk is múlik” - emelte ki.

A dunaszerdahelyi csapat fejlődését pozitívan látja, hiszen „mind a játékos, mind pedig a szakmai erősítések a klub javát szolgálják” - zárta szavait az országos szövetség alelnöke.

Ezt már olvasta?

Cookies