Back to top

Idegenben győzött a DAC

Publikálva: 2018, február 18 - 17:21
Kalmár és a később kiállított Pačinda találataival a Szenice otthonából hozott három pontot a DAC.

Reggel még több olyan posztot is láthattunk a facebookon, hogy a szurkolóink hólapátot hoznak magukkal a meccsre az éjjel a pályára hullott hólepel eltakarítására, nehogy emiatt elmaradjon a mérkőzés. A hazai szervezők szerencsére játékra alkalmassá tették a játékteret, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a csapatok egymásnak feszüljenek. Mindjárt az elején egy szép jelenet szemtanúi lehettünk: hazai szöglet után hoztuk ki jól a labdát, mellyel Ljubičić igyekezett játékba hozni Pačindát. A baj csak az volt, hogy a bíró lesen állította meg csapatunk házi gólkirályát, sőt ezt később másodszor is megtette, akkor viszont már téves ítéletet hozott. A fagyos időben lassan szövögették a támadásokat a csapatok. A 7. percben az ezúttal a bal szélső posztján játszó Davis nyargalt el egészen a vendégkapuig, de sajnos a visszagurítása már pontatlanra sikeredett. Kicsivel később Simon választotta ugyanezt a megoldást, ám az ő labdájába is beleért egy hazai védő. Kiegyenlített volt a játék, a piros mezesek nem találták az ellenszert a játékunkra, ám a mi kezeinket sem melegíthette sokszor a taps, bár Pačinda félfordulatos lövését a 25. percben elismeréssel nyugtázta a 450 fős vendégsereg. Persze, még jobban örültünk volna, ha a labda a hálóban köt ki. Támadásban ugyan mi voltunk aktívabbak, de a jó befejezéssel adósak maradtak a fiúk. A 29. percben Kalmár egészen a jobb sarokig terelgette a labdát, majd Simonra bízta a támadás további szövögetését. Az akció végén a kapitányunk, Ljubičić eresztett meg egy csípős lövést, amely végül a kapu mögötti reklámtáblán csattan. Ljubičićnak a félidőben volt még egy hasonló távoli próbálkozása, de mivel ebből sem lett gól, így 0:0-ás meccsállással vonultak pihenőre a csapatok.

Fordulást követően rögtön az elején vezetést szerezhettünk volna, Kalmár kapufa mellé helyezett szabadját azonban Holec kapus szögletre tornázta. Ezt követően még nagyobb fordulatra kapcsoltunk, s az 53. percben igazi tüzérségi támadásnak lehettünk szemtanúi, ám mind Kalmár, mind Pačinda lövését blokkolták a védők. Az 59. percben Celis némíthatta volna el a rendületlenül buzdító drukkereinket, de Macej remekül oldotta meg a feladatát, és az utolsó pillanatban becserkészte a labdát. Innentől kezdve a mi perceink következtek. Divković lépett pályára, aki a 66. percben két védőt is elvitt magával, így történt meg, hogy a teljesen üresen hagyott Kalmár senkitől sem zavartatva célozta meg és vette be Holec kapuját – 0:1. Zsolt találata volt csapatunk 800. élvonalbeli gólja. A meccs hivatalos jegyzőkönyvében viszont az áll, hogy Ranko öngólt szerzett. A találatot ünnepelve néhányan még a kabátjuktól és a mezüktől is megszabadultak a vendégszektorban, s ekkor még talán nem is sejtették, hogy kisvártatva másodszor is rezdül a hazai háló. Ismét Kalmár érezte magát elemében, ám próbálkozása a kapufáról visszapattant a mezőnybe, ahol a védő nélkül hagyott Pačinda eszmélt a leggyorsabban, és kíméletlenül lecsapott – 0:2. Hogy ezután még milyen ruhaneműjüktől szabadultak meg a korábban levetkőzött szurkolóink, azt nem láttuk, de az biztos, hogy egy sárga-kék szurkoló sem fázott a kapu mögött. Az örömöt azonban kissé beárnyékolta, hogy Pačinda rövid időn belül két sárgalapot is begyűjtött, s a bíró a 78. percben akarata ellenére elküldte őt zuhanyozni. Emberelőnyben sem tudtak azonban fölénk kerekedni a hazaiak, így megérdemelten szereztük meg a három pontot.

A hideg idő ellenére sem fáztak ma a szurkolóink a szenicei stadionban, ahol a meccs végén a kétgólos győzelem öröme fűtött mindenkit. A télen teljesen kicserélődött hazai csapattal az első félidőben még kiegyenlített játékot játszottunk, a térfélcserét követően azonban sikerült megmutatnunk, hogy mi vagyunk a jobbak. Némi üröm az örömben, hogy Pačindának a piros lapja miatt ki kell hagynia a következő találkozót, melyet február 24-én, szombaton játszunk a MOL Arénában a Nagymihály ellen.

                Edzői értékelés:                                       

Marco Rossi (DAC): „A Szenice szinte teljesen kicserélődött a tavaszra. Új szponzor és új edző, ennek megfelelően pedig új játékosok is érkeztek a csapatba. Noha láttam őket játszani a törökországi felkészülés alatt, mégsem tudtuk pontosan, hogy mit várjunk tőlük a mai meccsen. Úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést, már az első félidőben is voltak lehetőségeink, de a végső befejezésnél még mindig jött a hiba. A második játékrészben azonban kétszer is betaláltunk, s ezzel nagyon fontos három pontot szereztünk. Boldogak lehetünk, hiszen már csak egy nagyon kis lépést kell megtennünk ahhoz, hogy ott legyünk az első hatban.”

Ton Caanen (Szenice): „Gratulálok az ellenfélnek. Csalódottak vagyunk, mert bíztunk benne, hogy ennél jobb eredmény elérésére is képesek leszünk. Ennek ellenére büszke vagyok a játékosaimra, akik kitartóan harcoltak. Nem engedtük, hogy a DAC kombinatív játékot játsszon, ám ellenfelünk kiváló játékerőt képvisel csapatként is és az egyéni teljesítmények terén is, így végül hét perc alatt eldöntötték a három pont sorsát. Mi sok labdát veszítettünk, ez kivette játékunkból az erőt. A sok sárga lap ellenére tisztességes játékot láthattunk. Ami miatt viszont kissé csalódott vagyok, az az, hogy annak ellenére, hogy mi játszottunk hazai pályán, a vendégek érezhették otthon magukat, akiknek fantasztikusak a szurkolóik. Ma ők voltak az ellenfél 12. játékosa. Bízom benne, hogy a következő hazai meccsünkre többen megtalálják az utat a stadionunkba, mert nekünk is szükségünk van a szurkolók támogatására.” 

FK Szenice - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 0:2 (0:0)

Fortuna Liga, 20. forduló, 2018.02.18., 14:00

Játékvezetők: Horváth - Tomčík, Vorel,  923 néző

Góllövők: 66. Kalmár, 70. Pačinda

Sárga lap: 19. Ranko, 36. Sarpei, 75. Zezinho ill. 39. Kalmár, 49. Koštrna, 73., 78. Pačinda

Piros lap: 78. Pačinda

DAC: Macej - Záhumenský, Huk, Šatka, Koštrna - Kalmár (83. Herc), Simon, Ljubičić - Davis (62. Divković), Pačinda, Černák (86. Zsivkovics)

Szenice: Holec - Práznovský, Ranko, Podhorin - Celis (65. Ďungel), Lupták (83. Herrera), Zezinho, Brašeň, Sarpei (85. Šefčík)- Vaščák, Chacón 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 50% - 50%

Lövések: kapura: 1:7  , mellé:  5:6

Szöglet: 7:4

Les: 0:3

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies