Back to top

A hónap fotója – a Kék Duna Áruház

Publikálva: 2017, július 13 - 10:15
Noha a Kék Duna Áruház nem tartozik a város régi épületei közé, ezúttal mégis ezt a sokak számára „népszerű” üzlet képét közöljük. Népszerű, ami nem is csoda, hiszen sokakat személyes emlék, élmény fűz az áruházhoz.

Ha a Kék Duna Áruház neve szóba kerül, bizonyára mindegyik dunaszerdahelyinek akad ilyen személyes élménye, fénykorában ugyanis rendkívül népszerű volt az üzletközpont – bár, tegyük hozzá, egyeduralkodóként ez nem is csoda.

Az 1960-as évek elején, amikor a kommunista városvezetés (járási ráhatással, de hatalmas önszorgalommal párosítva) elhatározta, hogy a korábbi mezővárosi hangulatú Dunaszerdahely helyett felépít egy „modern szocialista várost”, kevesen sejtették, hogy mindez drasztikusan meg fogja változtatni a város képét.

Sorra tüntek el a régi épületek, a Fő utca épületei, a Bacsák-féle Fehér kastély, a zsinagóga, így a mostani Kondé püspök utca nemesi házai, a Nemesszeg régi épületei, de ide sorolható a mai Bonbón Szálló és az egykori járási hivatal helyén álló régi temető és a benne álló Jézus Szíve-kápolna brutális eldózerolása, vagy az ősi tejedi temető „likvidálása” is, amely temető még ott található a Bősi úti feljáró alatt...

Helyükbe pedig szürke, egyenpanel-épületek nőttek ki...

Nem volt ez másként a város szívének számító templom téren sem – a cél itt is az egykori városkép durva átalakítása, rideg „szocreál élettérré” transzformálása volt.

Az 1960-as évek végén ezért került tudatosan épületelem-gyártó cég (Prefa) a katolikus templom mellé. Ugyanis, mint azt kevesen tudják, a végső cél itt maga a Szent György-templom teljes lerombolása lett volna. Amikor ez nem sikerült (végül nem merték megtenni), akkor a templom tér régi épületeit lebontva panelrengeteggel vették körül a templomot.

Sokáig még állt az hajdani Wetzler-féle ház, amely meghatározó, mondhatni monumentális épülete volt a térnek, hatalmas pincéiben az egykori időkben tetemes mennyiségű bort őrizve. Végül az 1970-es években a kereskedőpházat is elérte a végzete – elmondások szerint hatalmas, vastag falait rendkívül nagy erőfeszítések árán sikerült csak szétverni.

Részben e háznak az alapjaira épült fel aztán a címlapképünkön látható Kék Duna Áruház, melynek ünnepélyes átadására 1977. november 28-án került sor.

„Az áruház építkezése miatt 12 lakást kellett lebontania a városnak. Az áruház alapterülete 5822 m2, az eladási felület 2400 m2.”

A Kék Duna 22 millió koronás beruházással épült fel, hat állami üzlet közös projektjeként: az OTEX textil, az OTEX ruházati cikkek, háztartási cikkek, sport- és játékszer, drogéria, óra és ékszer igazgatóságok beruházásával.

Az ünnepi megnyitó pedig Dezider Goga kereskedelmi miniszter, Somogyi László miniszterhelyettes és Krocsány Dezső népjóléti és munkaügyi miniszter jelenlétében zajlott.

Ha Önnek is van régi felvétele Dunaszerdahelyről, keresse meg Nagy Attila helytörténészt az info [at] dunaszerdahely.com mailcímen!

Nagy Attila helytörténész
(Fotó forrása: Csaplár Benedek Adattár, Dunaszerdahely)

Ezt már olvasta?

Cookies