Back to top

Holokauszt emlékúton a szakközépiskolások

Publikálva: 2017, június 30 - 17:01
Június utolsó hetében a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai két felejthetetlen napot töltöttek Lengyelországban.

Az út célja a két koncentrációs tábor Auschwitz és Birkenau megtekintése és emlékezés azokra, akiket elhurcoltak és halálba küldtek pusztán azért, mert zsidók. A tanulmányi utat egy történelmi felkészítő előzte meg.

Az emlékhelyek és múzeum megtekintése után a diákok Krakkóba mentek, ahol a szállás elfoglalása és vacsora után megtekintették esti fényben az óváros főterét.

Másnap következett a városnézés. A diákok a Visztula partján sétálva a Wavelbe érkeztek, a lengyel királyok koronázási székhelyére, ahonnan gyönyörű kilátás nyilik a városra. A Wavelből lefele sétálva a Fekete Madonna Zarándokvonat részvevőivel találkoztunk, akik Magyarországról érkezve Mária énekeket énekelve érkeztek Krakkóba.

Ezután megtekintettük a Mária templomot gyönyörű szárnyasoltárával, majd a Posztócsarnokot és a régi városháza tornyát. Maradt idő a kikapcsolódásra, sltára, fagyizásra is. Amit két napba belehetett sűríteni az mind benne volt.Diákjaink élményekkel telve tértek haza, mondván, hogy majd még visszatérnek  Lengyelországba.

Klőr Levente, iskola tanára

Ezt már olvasta?

Cookies