Back to top

Hétvége a Cinemaxban (március 31. - április 2.)

Publikálva: 2018, március 30 - 07:03
Az ünnepi hétvégén is megtalálják számításukat a mozi kedvelői, a 8 magyar szinkronos filmből 3 újdonság.

Maja, a méhecske - A mézcsata (Maya the Bee: The Honey Games) - német-ausztrál családi animációs film
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. április 1. (vasárnap) 13:30 (2D).

A vidám és kalandvágyó méhecske, Maja nagyon szeretne részt venni az egész birodalom legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, de kissé túlzásba vitt lelkesedésével sikerül magára haragítania a méhbirodalom nagy hatalmú császárnőjét.
Az uralkodó szigorú feltételhez köti a játékokban való szereplését: ha Maja veszít, a kaptára nyári méztermését be kell szolgáltatnia. A bátor méhecskének el kell fogadnia a kihívást és a számára kijelölt csapattársakat is, akik között régi ismerősök is akadnak: Flip, a bölcs szöcske, a kissé ügyetlen, de jószívű hangyaikrek, valamint legjobb barátja, Vili. A küzdelem során Maja újabb barátokra és ellenfelekre tesz szert, miközben rájön arra is, hogy nem mindig az a legokosabb, ha a saját feje után repkedve akar győzelmet aratni. Hisz egységben az erő! Ezt pont egy hős méhecske ne tudná?

Ready Player One - amerikai sci-fi akciófilm
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. március 31. (szombat) 15:30 (2D); 2018. április 1. (vasárnap) 17:40 (3D), 20:40 (2D); 2018. április 2. (hétfő) 15:30 (2D).

A valóságban nincs semmi jó. Szerencsére nem is kell törődnünk vele. 2044-ben már mindenkit beszippant a világot átfogó virtuális játék, az OASIS, amelyben mindenki a maga választotta avatárjával vehet részt: és nem szembesül semmi rosszal, ami a játékon kívül várná.
Amikor az OASIS-t feltaláló és a céget alapító James Halliday meghal, a végrendeletéből kiderül, hogy elrejtett néhány titkot a rendszerben. Aki ezekre rátalál, mesés gazdagságot nyerhet.
Wade 18 éves, és az egész életét a játékban töltötte. Nekivág a kalandnak, és nem törődik vele, hogy az élete a tét. De nemcsak az, amelyiket a játék számára használ... hanem a valódi is.

Szereplők: Wade Owen Watts / Parzival (Tye Sheridan), Ogden Morrow (Simon Pegg), i-R0k (T.J. Miller), James Donovan Halliday (Mark Rylance).

Sherlock Gnomes (Gnomeo & Juliet: Sherlock Gnomes) - amerikai-angol családi animációs film
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. április 1. (vasárnap) 13:10 (3D); 2018. április 2. (hétfő) 13:10 (2D).

A GNÓMEÓ ÉS JÚLIA kedvelt kerti törpéi visszatérnek egy vadonatúj londoni kalandra. Gnómeó és Júlia megérkeznek a nagyvárosba családjukkal és barátaikkal, és legfőbb gondjuk, hogy előkészítsék kertjüket a tavaszra. Ám hamarosan rájönnek, hogy valaki kerti törpéket rabol el Londonszerte.

Amikor Gnómeó és Júlia hazatérnek és kiderül, hogy a kertjükből mindenki eltűnt, csak egy törpe van, akihez fordulhatnak... SHERLOCK GNOMES. A híres detektív, London kerti törpéinek felesküdött védelmezője megérkezik segédjével, Watsonnal, hogy végére járjon az ügynek. A rejtély fergeteges kalandba rántja bele törpéinket, melynek során új dísztárgyakkal ismerkednek meg, és felfedezik a város ismeretlen oldalát...

Éjszakai játék (Game Night) - amerikai vígjáték
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. április 1. (vasárnap) 16:00 (2D).

Néhány házaspár hetente egyszer találkozik. A cél ártatlan mulatság: játszanak és élvezik. Ám az egyik este nem a tervek szerint zajlik. A játék komolyra fordul - valami nagy baj történik.
De ők nem hagyják magukat. Hiszen azért érkeztek, hogy jól érezzék magukat, ráadásul a rejtvényfejtésben is sok tapasztalatuk van: elhatározzák, hogy maguk oldják meg a titokzatos bűntényt.

Szereplők: Annie (Rachel McAdams), Max (Jason Bateman), Gary (Jesse Plemons), Brooks (Kyle Chandler), Ryan (Billy Magnussen).

Hívatlanok 2 - Éjjeli préda (The Strangers: Prey at Night) - amerikai horror
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. március 31. (szombat) 20:50 (2D); 2018. április 2. (hétfő) 20:50 (2D).

Egy négytagú család pár nap nyugodt kikapcsolódást remélve kibérel egy faházat egy elhagyatott kempingben. Meglepődve látják, hogy rajtuk kívül senki sincs ott. Amikor az éjszaka közepén valaki bekopogtat az ajtajukon, vérfagyasztó események veszik kezdetét. A családnak minden testi- és lelkierejét be kell vetnie, hogy túléljék a rejtélyes szadista idegenek támadásait, akiknek egyetlen céljuk, hogy kiirtsák a megfélemlített famíliát.

Szereplők: Cindy (Christina Hendricks), Kinsey (Bailee Madison), Mike (Martin Henderson), Luke (Lewis Pullman).

Nyúl Péter (Peter Rabbit) - ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. április 1. (vasárnap) 15:20 (2D); 2018. április 2. (hétfő) 13:50 (2D).

Nyúl Péter nagy szájánál csak a füle nagyobb. Egyébként jó kedélyű, laza, és a kék dzsekijéről biztosan felismered. Meg arról, hogy nem hord nadrágot.
Szerinte ő az ember legrégibb barátja, és ezért joga van néha megebédelni a kiskertben, megmelegedni a konyhában és bulit szervezni a haverjainak nappaliban.
A helybéli tanyagazdának azonban erről egészen más elképzelései vannak.

Tomb Raider - amerikai akciófilm
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. április 1. (vasárnap) 18:10 (2D).

A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba; East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt.
Hátrahagyva addigi életét, Lara apja utolsó ismert tartózkodási helyét veszi célba: egy mesebeli sírkamrát, ami egy legendás szigeten, valahol Japán mellett található. Küldetésével nagy fába vágja a fejszéjét; már a sziget megközelítése is veszedelmes kalandot ígér. A tét nagyobb nem is lehetne Lara számára, aki a kedvezőtlen esélyekre fittyet hányva, éles eszére és tántoríthatatlanságára támaszkodva feszegeti tűrőképessége határait, útban az ismeretlen felé.

Szereplők: Lara Croft (Alicia Vikander), Lord Richard Croft (Dominic West), Mathias Vogel (Walton Goggins), Lu Ren (Daniel Wu), Ana Miller (Kristin Scott Thomas), Sophie (Hannah John-Kamen).

Vörös veréb (Red Sparrow) - amerikai thriller
Magyar szinkronnal vetítik: 2018. március 31. (szombat) 20:30 (2D); 2018. április 2. (hétfő) 20:30 (2D).

Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak…
Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat.

Szereplők: Dominika Egorova (Jennifer Lawrence), Nathaniel Nash (Joel Edgerton), Vanya Egorov (Matthias Schoenaerts), Matron (Charlotte Rampling), Stephanie Boucher (Mary-Louise Parker), Korchnoi (Jeremy Irons).

Ezt már olvasta?

Címkék: Cinemax
Cookies