„Hálás vagyok a szüleimnek, hogy magyar alapiskolába adtak”

– Hogyan vélekedik, mennyire meghatározó az, ha egy kisgyermek a saját anyanyelvén tanul, szerzi meg az ismereteket?

– Hálás vagyok a szüleimnek, hogy magyar alapiskolába adtak. Ugyanis most, főiskolásként, 21 éves fejjel tapasztalom, mekkora különbséget tesz a tanagyag értelmezése idegen nyelven és az anyanyelvemen, annak ellenére, hogy a szlovák nyelv számomra nem okoz  problémát. El sem tudom képzelni, egy kisgyermek számára ez milyen nagy korlátokat jelenthet, ha az adott idegen nyelvet esetleg nem is ismerheti. Persze vannak kivételek, de szerintem mindenképp kihat ez a gyermek mind lelki világára, mind a tanulmányi teljesítményére is. Eleve elég, ha arra gondolok, hogy a tanár feltesz egy egyszerű kérdést, és a gyermekben máris ott a kétely, meg tudja-e válaszolni helyesen azt. Úgy gondolom, hogy rám mély benyomást tettek az alapiskolás ismereteim. Az ott megszerzett érdeklődésem a tantárgyak iránt azóta is az irány, amit követek. Biztos vagyok benne, hogy ez azért is lehetséges, mert a saját anyanyelvemen értelmezhettem, érthettem meg és tehettem magamévá ezt a tudást. Mert óriási különbség van tanulás, jó jegyek és tudás között. Hiszem, hogy  az anyanyelv az egyik faktor, amely ezeket a fogalmakat elkülöníti egymástól. És azt hiszem, ez maga is egy elég nyomós érv az anyanyelven tanulás mellett.

– Miképp tapasztalta meg azt, hogy felvidékiként, magyar iskolából kikerülve Szlovákiában is tudott érvényesülni az életben?

– Nem volt se könnyebb, se nehezebb, mint egy szlovák gyereknek. Sőt... A feltétel csak annyi volt, hogy meg kellett tanulnom szlovákul. Számomra a szlovák nyelv elsajátítása ebben az országban alapnak számít. Ugyanolyan alapnak, mint hogy magyar gyermeket magyar iskolába adjuk. A magyarázatom egyszerű. Az első, hogy Szlovákiában a nyelv elsajátítása nélkül csak a saját életünket nehezítjük meg, mert mindenhol szükségünk lesz rá. A második dolog, hogy számomra csodás érzés, akárhányszor a szlovákok megdicsérnek, hogy szépen beszélem a nyelvet. És nem egyszer fordult ez már elő. Nap mint nap szóba kerül ez a téma a csapattársak, osztálytársak körében is. Attól sem kell félni, ha hibázik az ember. Akkor is legyünk büszkék, hisz mégis ismerjük a nyelvet. Minden nemzet tiszteli, ha beszélünk és írunk a nyelvén. Ezért különösképpen tiszteljük meg a sajátunkat, és tanuljunk meg magyarul helyesen írni és választékosan beszélni. És akkor máris oda jutottunk, hogy a sokak által hátránynak felfogott magyarságból egy kis szorgalommal óriási előnyt kovacsoltunk. Mert ugye, mondani szokás, „ahány nyelv, annyi ember”. Én is csak előnykent tekintek arra, hogy Dunaszerdahelyről származom, magyar iskolába jártam és mégis elsajátítottam az államnyelvet anélkül, hogy ez a két dolog kizárta volna egymást...