Back to top

Hajrá Vámbéry!

Publikálva: 2016, szeptember 5 - 20:10
A fenti buzdítással indították a 2016/17-es tanévet a Vámbéry Alapiskolában az ünnepi megnyitón – a zsúfolt aulában a gyerekeket, szüleiket és az iskola pedagógusait Horváth Zoltán alpolgármester, az iskola szülői szövetségének elnöke, illetve a Vámbéry igazgatósága nevében Masszi János igazgató köszöntötte.

Új tanév, új kihívás, de a Vámbéryben mindez nem újdonság, nálunk folyamatos munka zajlik – mondta el portálunk kérdésére válaszolva Masszi János igazgató, aki a megnyitón aztán minden tanulónak, szülőnek eredményekben gazdag „vámbérys” mindennapokat kívánt.

Az iskola szülői szövetsége részéről annak elnöke, Horváth Zoltán alpolgármester az újabb kihívások fontosságára, az akadályok „ügyes vételére” hívta fel a tanulók figyelmét, és kívánt az ők, valamint az iskola pedagógusai számára is hasznos, érdemi munkát.

A kis kultúrműsorral kezdődő ünnepi tanévnyitó után aztán a gyerekek szüleikkel az osztálytermeikbe vonultak, hogy az ott az első osztályfőnöki órán egyeztessék az iskolakezdés körüli teendőket, így többek között például megtudhatták azt a változást is, hogy ezentúl a napközi díját is már csak számlára fizethetik be, illetve utalhatják.

Kedden még „ember és terrmészetvédelmi napot” tartanak, de szerdától már a rendes órarend szerint indul az oktatás, tudtuk meg. A szülők gyermekeik órarendjét az iskola honlapján is elérhetik, de a sulis weboldal a legfontosabb információkat is folyamatosan közli a szülőkkel és az iskolabarátokkal. 

Ezt már olvasta?

Cookies