Jelenlegi hely

Ha bemutatkozunk, mi tánccal tesszük

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, március 14 - 17:59 | Kultúra
Reneszánszát éli a néptánc, néhány településen egy-egy tánccsoport köré már 100-150 tag csoportosul. Gálik Gáborral, a Táncfórum ügyvezető alelnökével beszélgettünk szakmáról, tevékenységről, tervekről, illetve a májusi országos fesztiválról.
Ha bemutatkozunk, mi tánccal tesszük

Táncosként kezdted, emellett ma már az az egyetlen magyar hivatásos táncegyüttesünk, az Ifjú Szivek Táncszínház tánckarvezetőjeként és a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete ügyvezető alelnökeként is a szívügyeddel, a néptánccal foglalkozol.
– Szeretem a néptáncot, és azt szeretném, ha mind többen ismernék meg saját tájaink régmúltját, akár éppen a tánc által. Azt már néhány éve észrevettem, hogy a mai fiatalok ki vannak éhezve erre a tudásra. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy mára meg is erősödött a hazai magyar néptáncmozgalom, hiszen egy-egy településen található felnőtt néptánccsoport és a körülötte alakult ifjúsági és gyermek csoportok néhol 100-150 tagot is számlálnak. Ügyes és tehetséges koreográfusok segítik a munkájukat, de néha nehéz anyagi körülmények közt dolgoznak, csak a lelkesedés hajtja őket. A Táncfórum, amely 2009-ben alakult, pont azért lett létrehozva, hogy egyfajta szakmai hátteret nyújthasson elsősorban az amatőr táncosoknak. Kezdetben szakmai találkozókat, összejöveteleket, előadásokat szerveztünk, illetve néhány éve mentor programmal segítjük a csoportokat. Mi nem a terembérlethez, vagy a csoportvezető honoráriumához járulunk hozzá (bár a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk ezekben is segíteni), hanem új koreográfiákat finanszírozunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy pályázati rendszeren keresztül évente 8-10 koreográfus új koreográfiáját tudjuk támogatni, amit egy általa választott csoporttal tanul be. Ezáltal mondjuk egy dunaszerdahelyi szakember eljuthat Kassára, vagy éppen egy gömöri a Csallóközbe. A legjobb benne, hogy kinyílik a világ mindkét félnek, a nézők pedig minőségi műsorral gazdagodnak.

A tavalyi tisztújítással kerültél a Táncfórum ügyvezető alelnöki posztjára. Miben változtattatok a fórum eddigi munkáján?
– Az új elnökséggel kezdtük törni a fejünket, hogy mivel tudjuk még inkább láthatóvá tenni a csoportokat a nagyközönség számára. Fontos volt és ma is az a fórum eddigi tevékenysége, de a szakmán kívül nem nagyon ismerte ezt senki. Hégli Dusán, az elnökünk, elismert hazai szakember, Tournesol- és Muharay-díjas koreográfus, rendező, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója maga is szervezője volt a '90-es évek végén zajló Szlovákiai Táncháztalálkozóknak, melyek sajnos 2000-ben megszűntek. Mivel ma újra sokakat érdekel a néptánc, úgy gondoltuk, hogy felújítanánk ezt az országos jellegű találkozót, és a propagandában, az előkészítésben kihasználnánk a mai kor adta lehetőségeket. Így jött az ötlet, hogy az országos találkozó előtt Táncfórum esteket szervezzünk, a magyarlakta vidék több településén.

Miről szólnak ezek az estek?
– Mindig két előadó beszélget az adott helyszín táncos és néprajzos sajátosságairól, felelevenítik a régi táncháztalálkozók hangulatát. Hogy senkit se rövidítsünk meg, minden előadás alkalmával ugyanaz a két szakember szerepel: Hégli Dusán beszélgetőtársa Dr. Agócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa, a Debreceni Egyetem docense, a Magyar Néprajzi Társaság Népzene-néptánc Szakosztályának elnöke és a Fonó Zenekar vezetője. Az előadás alatt két táncos, az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hégli Company táncosai, Varsányi Zsófia és Botló Ákos táncművészek mutatják be azokat a táncokat, amelyekről éppen szó esik. Ez már magában is kellemes szórakozást ígér a betérő érdeklődőknek, de lehet ezt még fokozni. Minden ilyen est táncházzal ér véget, amelyen a résztvevő már kamatoztathatja is a tanultakat a Gereben zenekar hangulatos kíséretében.

Mennyiben kicsúcsosodás ezekhez képest a májusi dunaszerdahelyi találkozó?
– A hat est után Dunaszerdahelyen május 18-19-én kétnapos fesztivál zajlik majd Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó néven. Prémium kategóriás előadókkal, modern felszereléssel, egy igazi top kategóriás fesztivált tudunk beindítani. Hagyományteremtő szándékkal szervezzük ugyanis mind az esteket, mind pedig az országos fesztivált. Mindehhez komoly magyarországi támogatást kaptunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Programjának köszönhetően.
Amellett, hogy ez találkozási és tanulási lehetőség a hazai csoportok és néptáncosok számára, fesztivál jellege is lesz. Két gálát adnak a szlovákiai magyar együttesek: délelőtt a gyermek és ifjúsági, este pedig a hazai felnőtt csoportok mutatkoznak be, amely egy közel másfél órás gálába torkollik. Rögtön utána Parno Graszt koncerttel zárulnak a sportcsarnokbeli események. Ugyanakkor a szombati napon sorban követik egymást az előadások, miközben a koncertsátorban népzenei koncertek zajlanak, illetve gyereksarkot is berendezünk, ahol körülbelül 10 éves korig lesz bebiztosítva a kisebbeknek a szórakoztatás. Közben egész délután nyilvános táncoktatás zajlik, aminek az a fő célja, hogy akár az utcáról is bejöhessen egy család, megtanulhasson aznap akár 4-5 hazai táncot. Kilenc oktatót kértünk fel, akik fél órás váltásokban a küzdőtéren fogják okítani az érdeklődőket.

Kik azok a „nagy nevek”, akikkel találkozhatunk az országos fesztiválon?
– Igyekeztünk mind több hazai előadót, oktatót felkérni, de jönnek külföldről is. Jön például Szabó János, a kazári táncok nagymestere, a Nógrád Táncegyüttes vezetője – ugyan oktatni fog, de a csoportjából táncosokat is hoz magával. A gyimesi Sára Feri is jön oktatni, illetve tart egy előadást a gyimesi csángók életéről. De itt lesz a jászberényi Busai Norbert, a magyarpalatkai táncok nagymestere is. Természetesen a hazai előadókról, oktatókról sem feledkezhetünk meg, hiszen olyan ismert és elismert táncosok, vezetők oktatnak majd, mint: Hégli Dusan, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója, Kupec Mihály, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetője Nagyidáról, Varga Norbert, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes vezetője, az ekecsi Dobsa Tamás, a csallóközi táncok mestere, a Népművészet Ifjú Mestere, Konkoly László, az ipolysági Sendergő Gyermek Néptáncegyüttes vezetője, Vlado Michalko, a szlovák szakma ismert alakja, és külön említeném a hazaiak által jól ismert Oláh Attilát, a Csallóközi Táncegyüttes vezetőjét.
A zenészek is a népzene „krémjét” képviselik. Az előbb említett magyarországi Parno Graszt mellett Erdélyből várjuk a Magyarpalatkai Bandát, Gyimesi zenészeket, a Pósfa zenekart, a Táncfórum estek állandó zenekarát, a Gerebent, a Varsányi zenekart, a Varjos zenekart, Mišo Nogát és zenekarát.
Tánccsoportból is többet várunk a találkozóra, gyermek-, ifjúsági és felnőtt csoportok egyaránt érdeklődnek. Azt hiszem magától értetődik, hogy az Avignoni színházi fesztivált megjárt Ifjú Szivek Táncszínház szintén részese lesz a fesztiválnak.
És természetesen az országos találkozón is előadnak Hégli Dusán és Agócs Gergely; Varsányi Zsófia és Botló Ákos pedig ugyanúgy tartanak bemutatókat az előadások alatt.

Zárásként, kedvcsinálóként felsorolnád a Dunaszerdahelyit megelőző helyszíneket?
– Februárban kezdődtek a Táncfórum estek, 24-én volt az első találkozó Komáromban. Mintegy száz érdeklődő jött el annak ellenére, hogy itt már nincs aktív táncfórum tagegyüttes. Március 10-én Nagyidán, 24-én pedig a szomszédos Somorján találkozhatnak velünk. Április 7-én Rozsnyó, 21-én Zselíz, május 5-én pedig Fülek adnak otthont az esteknek.
Az utóbbi években újra erősödik a néptáncmozgalom, úgy érzem, az emberek vágynak erre a hangulatra, látványvilágra. Bízom benne, hogy az országos találkozó nemcsak bemutatkozási lehetőséget ad csoportjainknak, hanem bekapcsolódási lehetőséget is az utca emberének, egyfajta kóstolót a néptáncból.

Fotók: Gálik Gábor és Táncfórum archívum