A gyermekkori körömrágásról

A körömrágást minden esetben a szorongás és az átélt traumák váltják ki. A bántalmazott gyermekek egyik ismertetőjele, az érintéstől való, ösztönös elhúzódással együtt. Ha a gyermeket érő bántalmazás pszichikai-érzelmi, akkor a körmét rágja. Ha azonban fizikai bántalmazás is jelen van a gyermek életében, akkor már a körömágyát is rágja, letépve a bőrt. Sokszor véres, vagy varas a kicsi körme. Pont olyanná teszi a kezét, amilyennek az életét érzékeli.

Az érintéstől való elhúzódásnak is két oka van: ha fizikailag bántalmazzák, akkor az elhúzódással a fizikai fájdalom elől menekül, ha pszichikailag bántalmazzák, akkor az érintés számára idegen, és ezért húzódik el. Ha ugyanis hiányzik az ölelés az életéből, így hozzá sem tud ahhoz szokni.

A körömrágás, mint pótcselekvés, a bántalmazás fokával és gyakoriságával későbbi életkorban kiegészül az éjszakánkénti bepisiléssel, ami elhúzódhat a gyermek 10-11 éves koráig is. Ekkor, mivel a bántalmazás tovább fokozódik a bepisilés ténye miatt, bepisilni már nem mer, inkább el sem alszik, vagy ha igen, többször is felébred. Rontanak a szülők a helyzeten, ha a gyermek eleve el van tiltva az éjszakai wécézéstől. (Akad szülő, aki nem fizikailag bántja a gyermeket az éjszakai bepisilés miatt, hanem lelkileg alázza meg őt azzal, hogy hagyja a gyermeket az éjjel további részére az átázott pizsamában, és ágyneműben „aludni”, mondván, majd így leszokik róla. Nem fog. Biztonságérzet nélkül kizárt.)

Ha elérte a gyermek azt az életkort, amikor már koncentráltan oda tud figyelni arra, hogy megállítsa a bepisilését, onnantól lépnek az életébe a hasi-, alhasi görcsök. Iskolában koncentráltabban jelentkezik, adódva az addigra már első számú szükségletté váló, kialakult és megszilárdult megfelelési kényszeréből, hiszen nem tudja befolyásolni a pedagógus napját, amitől pedig az osztályzata függ. Márpedig ha rossz az osztályzat, az otthoni retorziót fog maga után vonni.

Itt álljunk csak meg egy kicsit, és lehajtott fejjel tisztelegjünk a bizonyítványosztást követően az öngyilkosságba menekülő tizenévesek előtt. Mindegyikük – kivétel nélkül otthonában bántalmazott gyermekként kellett, hogy éljen. Csakhogy ők feladták. …

Ezt követi, már középiskolában a gyomorfekély és az emésztési problémák kialakulása, bár a körömrágásról addigra talán képessé válik, magától (segítség nélkül, vagy szülői kényszer hatására) leszokni.

A gyermeknevelésről szóló könyvek előszeretettel javasolják megoldásként a szülőknek azt, hogy oldják a gyerek szorongását, és megfelelési kényszerét – merthogy e könyvek szerint csak a megfelelési kényszer válthatja ki ezt a pótcselekvést. Szintén nem igaz, pontosabban: részben igaz. Hiszen a megfelelési kényszer minden esetben a körömrágás megjelenését követően alakul ki.

Oldani kell a gyermek szorongását, igaz. El kell neki magyarázni, hogy feltétel nélkül szeretjük őket, történjen bármi is – ez is igaz. Ugyanakkor hiába magyarázunk, ha nem mutatjuk meg neki. Ha a feje fölött ordítunk a párunkkal, ha a feje fölött záporoznak ránk az ütések, vagy adjuk mi az ütéseket, és a gyerek ezt végignézi, hallja, és megéli, még akkor is, ha nem ő a boxzsák – akkor hiába magyarázunk neki, azzal csak egy tudathasadásos állapot felé sodorjuk őt, hiszen nem érzékeli azt a szerető családi légkört, amiről prédikálni igyekszünk neki.

A gyerek nem hülye, nem egy képlékeny massza, nem egy öntudatlan emberi lény. Hanem érző, gondolkodó, észlelő ember – kicsiben.

… és ezt a legtöbb szakkönyv elfelejti.

(A körömrágásról felnőttként is igen nehéz leszokni, a férfiaknak nehezebben is sikerül. A nőknek ebben a kérdésben könnyebb dolguk van, mert a műköröm építtetésével kényszeríteni tudják magukat arra, hogy ne rágják a körmüket.)

Hogyan lehet elkerülni mégis, hogy a gyermekünk ne kezdje el rágni a körmét?

Próbáljunk intelligens felnőttként viselkedni, családon belül. Ha vitánk van, az ne a gyermek szeme és füle előtt történjen, és főleg ne erős decibellel. Ha olyan vitánk van, amit csendben megbeszélni nem tudunk, vigyük inkább arra a napra, vagy estére a gyermeket a nagyihoz.

Ha a házastársi vitáinkból nem hiányoznak az ütlegek, gondolkozzunk el azon: miért vagyunk még itt? Nem jó a gyermekünknek, és nem jó nekünk sem. Miért vagyunk még itt? … Ne kifogást keressünk, hanem megoldást. Csoda nem fog történni, ahol a fizikai bántalmazás a felnőttek között már felüti a fejét, az nem fog megszűnni, és nem fog ritkábbá sem válni. Megoldás mindig van. Akkor is, ha anyagiakban a változtatást követően nem fogunk jólétben élni. Ne felejtsük el közben: a fizikai bántalmazó mellett sem élhetünk anyagi jólétben, valójában ugyanis, mindössze anyagi függésben élünk mellette.

És itt mérlegre kell tennünk azt, hogy milyen jövőt, milyen életet szánunk a gyermekünknek. Szorongó, állandó félelemben élő felnőtté akarjuk-e nevelni őt, vagy kiegyensúlyozott, erős, magabiztos felnőtté. A döntés a mi kezünkben van. Mert szegénységben képesek vagyunk magabiztos felnőtté nevelni a gyermekünket, családon beüli erőszakban élve, és tartva őt, soha. Kizárt.

Ha nem menekülünk, bármilyen nehezek is legyenek a körülmények, a bántalmazásnak, a rettegésnek és a létbizonytalanságnak sosem lesz vége, és ez nagyon hamar meg fogja törni gyermekünk személyiségfejlődését. A gyermekkori körömrágását, már fiatal felnőttként is felválthatja a pótszerek használata, legyen az akár drog, akár alkohol. A drog és az alkoholfüggés ugyanis úgy a gazdag-, mint a szegény családok gyermekeit egyaránt érinti, függetlenül attól, hogy az adott család mit mutat a külvilág felé. Az a gyermek, aki akár pótcselekvést vesz fel, mint a körömrágás, akár káros pótszerekhez nyúl, valamit nem kap meg otthon.

És ez a fizikai-érzelmi biztonság. Vagy egyik, vagy másik, vagy mindkettő. Hogy a családi háttér bizonytalansága milyen mértékben van jelen a gyermek életében, kiválóan mutatja a szerfüggés mértéke a későbbiekben.

Mielőtt elkezdődne az „áldozathibáztató!” megjelölést oly könnyen és oly szívesen skandáló kórus egybefüggő kiabálása, feltennék egy kérdést: rájöttél, hogy nem a felnőtt az áldozat a fent leírt esetekben, hanem mindig, és kivétel nélkül a gyermek?

Ha ezt nem így látod, te is csak kifogást keresel, mint azok a szülők, akik valamilyen oknál fogva képtelenek megadni a gyermeküknek, az egészséges fejlődéséhez szükséges fizikai-pszichikai biztonságot.

Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlen van.

A többi csak kifogás.

A gyermek körömrágása pedig az első, vitathatatlan jele a szülői tehetetlenségnek, és a családon belüli érzelmi-fizikai bizonytalanságnak, illetve elhanyagolásnak.

Sokan tévesen azonosítják a gyermek első számú szükségletét az anyagi biztosággal. Miközben elfelejtik: bármilyen anyagi javakat aggatnak is rá, illetve biztosítanak számára, ha folyamatos érzelmi-fizikai bizonytalanságban tartják e közben, a gyermek személyiségfejlődése vagy előbb, vagy utóbb (attól függően mennyire erős a tudata, és milyen életkorban éri őt a családi háttér bizonytalansága), de deformálódáson megy keresztül. És ezt a személyiségtorzulást anyagi javakkal sem kiváltani, sem megoldani nem lehet.

Súlyosabb a következmény, ha családon belül az agresszív fél nem az apa.

Egy dolog biztos: nem beszélni kell az érzelmi-fizikai biztonságról a gyermeknek, hanem megmutatni neki, és a gyakorlatban biztosítani azt számára. Minden áron.

Forrás: http://hopihetanc.blog.hu