Back to top

Grazie, Marco!

Publikálva: 2018, július 20 - 16:27
A tegnap esti emlékezetes győzelemmel búcsúzott Marco Rossi a DAC kispadjától.

Mint ismeretes, az Európa-liga 1. selejtezőkörének tegnapi, tbiliszi visszavágója volt az utolsó mérkőzés, amelyen Marco Rossi ült (pontosabban inkább állt) a DAC kispadján. Az 54 éves olasz szakvezető mostantól már csak az új feladataira összpontosít, méghozzá a magyar válogatott vezetőedzőjeként.

Rossi tavaly nyáron vette át a DAC irányítását, kétéves szerződést kötött. A 2017/18-as idényben bronzéremhez vezette csapatunkat a Fortuna Ligában - 24 év után végzett ismét dobogón a DAC! Ennél még egy évvel többet vártunk arra, hogy klubunk kiharcolja az európai kupaporondon való indulás jogát. A kiváló szezont követően még Rossi vezetése alatt indultunk neki a nyári felkészülésnek, ám röviddel annak kezdete után a Magyar Labdarúgó Szövetség megegyezett a Honvédot tavaly bajnoki címhez vezető szakemberrel, aki a válogatott új szövetségi kapitánya lett. A megállapodás értelmében a Dinamo Tbiliszi elleni két találkozón még Rossi vezette a DAC-ot, a hétvégén induló bajnokságban pedig már német utódja, a 42 esztendős Peter Hyballa vezeti csatába a sárga-kékeket.

Marco Rossi mérlege a DAC kispadján – tétmérkőzések:

Fortuna Liga: 32 mérkőzésen 16-9-7, gólarány 46:32

Slovnaft Cup: 5 mérkőzésen 4-0-1, gólarány 14:5

Európa-liga: 2 mérkőzésen 1-1-0, gólarány 3:2

„Marco Rossinak köszönjük, hogy egy évvel ezelőtt klubunkat választotta, és együtt dolgozhattunk vele. Az elmúlt egy év során az ő vezetése alatt sokat fejlődött a DAC. Nagyon fontos egy év volt ez a számunkra. Gratulálunk neki és stábjának az új pozícióhoz, és sok sikert kívánunk. Ugyanakkor szeretnénk elmondani, hogy Rossi Dunaszerdahelyen mindig otthon lesz, klubunk történelmének a részévé vált. Az irányítása alatt elért eredmény a legjobb a DAC történelmében és az általa lerakott alapok nagyon fontosak a további építkezéshez. Tavaly bajnokként búcsúzott a Honvédtól, most ezzel a tegnapi, továbbjutást érő győzelemmel távozik tőlünk. Ezek érzelmileg nagyon erős pillanatok, de ezért szeretjük a futballt” – nyilatkozta az fcdac.sk-nak Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.

Köszönjük, Marco! Grazie, Marco!

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Marco Rossi, DAC
Cookies