Back to top

Futballmánia

Publikálva: 2018, május 7 - 12:27
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjainak nagy örömben volt részük, hiszen többszöri pályázás után nyertesei lettek a Futballmánia projektnek. A DAC klub iskolánkat választotta ki, így lehetőségünk volt a Mol Arénában részt venni a DAC – Trencsén bajnoki mérkőzésen.

Az idényben először esett a választás egy dunaszerdahelyi iskolára, amely egyúttal az első középiskola lett a 2017/18-as szezonban. 

Az indoklás, amit a regisztráció során megírtunk, így szólt: 

„Eddig a szezon összes meccsére jelentkeztünk. Nem adjuk fel, tovább próbálkozunk. Reméljük, sikerül a Futballmániába bekerülni. Iskolánk a régió egyik legnagyobb szakközépiskolája közel 500 diákkal, melyben a sport szeretete mindig fontos szerepet töltött be. A foci az első helyen áll, az iskolakupa minden évben nagy küzdelmeket hoz. Diákjainknak egy álma valósulna meg, ha részt vehetnének egy DAC-meccsen, találkozhatnának kedvenc játékosaikkal. Fontosak a diákok életében a példaképek, az álmaikért küzdő sportolók. Ezért szeretném, ha megerősítenék bennük a küzdeni, tanulni akarást, a kitartást.”

Diákjainkkal együtt érkeztünk az Arénába, ahol átvettük az ajándék sálakat, majd megtekintettük a DAC múzeumot. Ezt követően elfoglaltuk helyeinket a lelátón. 

A félidőben a pálya szélén autogramot kaptunk sáljainkra, majd csoportkép is készült. 

Pár nappal később iskolánkban fogadtuk a DAC játékosokat. Tanulóink a névsorolvasási show mintájára kiáltották hangosan a játékosok nevét, akik nagy tapskavalkád kíséretében vonultak be iskolánk aulájába, amely DAC-os díszítésben várta a játékosokat. 

Közösen elénekeltük a DAC himnuszt, majd a játékosok válaszoltak a diákok által feltett kérdésekre. Ezt követően aláírásokat osztogattak a diákoknak. A találkozó végén iskolánk csapata és a DAC csapata közti mérkőzés következett, melyben a játékosok megvillantották legjobb tudásukat.

Tanulóink élményei a találkozóról:

– A mai napon vendégül láthattuk az FC DAC futballcsapat egy részét, akiktől sok mindent megtudhattunk. Tanulságos és kellemes volt a beszélgetés velük. Az interjúk után autogramot kérhettünk tőlük majd képet is készíthettünk velük. A legvégén egy barátságos futballmérkőzést játszhattunk ellenük, melyet 5 : 2-re nyertek a DAC játékosok. Jó kis élmény volt ez számunkra. (Bálint)

– Lenyűgözött a játékosok tudása, és hatalmas élmény volt velük egy pályán játszani. (Zoltán)

– A kezdőrúgásom után nem gondoltam volna, hogy egyszer még lehetőségem lesz focizni a DAC focistái ellen, az iskolámat képviselve. A játékosokkal a beszélgetés nagyon jó volt, minden kérdésünkre válaszoltak, és nagyon barátságos emberként ismerhettük meg őket. Felejthetetlen élmény marad  a beszélgetés és a barátságos mérkőzés is számomra, s azt hiszem, hogy az egész iskola számára. (Olivér)

Fontosak az ilyen találkozások az ember életében, különösképpen fiataljaink életében, hogy megtapasztalják, mennyire fontos az erős akarat, a kitartás és a küzdeni vágyás céljaink eléréséhez.

Köszönet a DAC klubnak a lehetőségért, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagítottak bennünket!

Hajrá DAC! 

Klőr Levente tanár

Ezt már olvasta?

Cookies