Back to top

A futball háttérbe szorult, a küzdelem dominált

Publikálva: 2017, december 3 - 19:15
A sorozatban harmadik gólnélküli döntetlent egy támadónk és egy védőnk értékeli. A poprádi NTC folyosóján csapatunk legeredményesebb játékosát, Erik Pačindát és a születésnapját ünneplő Ľubomír Šatkát kérdeztük.

A sorozatban harmadik gólnélküli döntetlen abszolút egyedi különlegesség, amelyet még nem éltünk át klubunk élvonalbeli története során. Három, sorozatban kapott gól nélkül lehozott találkozót legutóbb idén tavasszal abszolváltunk, amikor fokozatosan 0:0-s döntetlent értünk el a Nagyszombat ellen, majd a Slovant és a Trencsént egyaránt 1:0-ra vertük.

A legutóbbi, sorozatban három lőtt gól nélküli összecsapásért már mélyebben bele kellett nézni a klubarchívumba: 2013 őszének végén (DAC-Miava 0:3, Nyitra-DAC 0:0) és 2014 tavaszának elején (DAC-Kassa 0:0) történt ilyen utoljára. A DAC eddigi 705 élvonalbeli találkozójából 65 alkalommal született gólnélküli döntetlen, az idei évad során négyszer - ebből két alkalommal a Sároseperjes ellen.

Egyébként a két csapat tegnapi, 43. egymás elleni összecsapásán már a nyolcadik alkalommal született 0:0. Semelyik másik csapat ellen sem értünk el ennyi gólnélküli döntetlent.

A most futó szezonban hetedik alkalommal nem kaptunk gólt, és ez volt az ötödik meccs, amelyen nem sikerült betalálnunk. 

Ennyit a statisztikákról. Erik Pačinda szerint a győzelemhez hiányzott a „jobb mozgás. Lassabbak voltunk a megszokottnál, kevés helyzetünk és kapura lövésünk volt. Így nem lehet nyerni.” A nehéz talajú pálya is szerepet játszott ebben, hiszen néhányszor úgy tűnt, hogy egyik-másik játékosnak gondot okozott a talpon maradás. „Lehet, hogy rossz stoplijú focicipőt húztunk, de ez nem lehet kifogás. Győznünk kellett volna, és elhozni a három pontot.” Immár 227 perce várunk a gólra. „Pontosan erről van szó: ha nem lövünk gólokat, akkor nem is leszünk sikeresek, még ha meg is vannak a helyzeteink. Ezúttal csak helyzetféleségeink voltak, és talán volt ott egy tizenegyest érő szituáció. Mindenesetre ez egy rossz mérkőzés volt a részünkről.” Az idényben eddig hétszer betaláló Pačinda a saját teljesítményével volt elégedett. „Elrontottam néhány labdát, de a mai meccset csapatként buktuk el.”

Másrészt, a jelenlegi 329 percet számláló, kapott gól nélküli sorozatunk jelenleg a bajnokság leghosszabbja. Macej kapusnak legutóbb egy hónapja kellett kihalásznia a labdát a kapujából, a Slovan elleni rangadó 31. percében. Ebben jelentős része van tegnapi születésnaposunknak, Ľubomír Šatkának is. Igaz, hogy a tabella tízedik helyén álló együttes elleni mérkőzés után messze nem lehetett elégedett. „Természetesen hárompontos szülinapi ajándékot szerettem volna, de közösen vagyunk hibásak abban, hogy nem nyertünk, és ismét nem tudtunk betalálni. Ha nem szerzünk gólokat, nem is tudunk győzni. Megvoltak a helyzeteink, de sajnos jelenleg nem tudjuk a kapuba juttatni a labdát immár zsinórban a harmadik meccsen. Meggyőződésem, hogy ha sikerül megszereznünk a vezetést, akkor teljesen más lett volna a meccs.” Šatka is szót ejtett az időjárási körülményekről. „Nagyon nehéz ilyen hidegben futballozni. Inkább harc folyt a pályán futball helyett. Rengeteg elcsúszás és párharc volt, mert a pálya állapota nem volt ideális.”

A Tatran-DAC összecsapás mindössze 217 nézőt vonzott a poprádi NTC-be, ami a DAC első ligás történelmének abszolút negatív csúcsa (ez eddig 250 volt a 2009/10-es szezon 25. fordulójában megrendezett Ligetfalu-DAC találkozón). A hangulatról kizárólag a mi szurkolóink gondoskodtak, akik 49-en kísérték el csapatunkat Poprádra. „Örülök annak, hogy eljöttek minket buzdítani - főleg ilyen időben és ilyen messzire. Nagy kár, hogy nem tudtuk őket három ponttal boldogítani, de bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken bepótoljuk ezt a mulasztást,” tette hozzá a tegnap 22. életévét betöltő stabil védőjátékosunk, aki az InStat index alapján a meccs legjobbja volt - Marin Ljubičić mellett (egyaránt 277).

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies