Back to top

Esélyesség terhe? Elviselve!

Publikálva: 2017, április 28 - 21:27
Ne várjunk túl sokat a DAC-tól, legalább is a jelenlegi DAC-tól ne várjunk túl sok játékot. Illetve tegyük fel most a kulcskérdések egyikét. A Mijva kilépése után az általános DAC-közeli közbeszéd – ha létezik egyáltalán ilyen ? - ezt szajkózta, legalább is a kritikusabb szárny: miért nem vetnek be most fiatalokat a sárga-kékeknél, hiszen úgy sem esik ki senki és úgy is mindegy hányadik helyen marad benn a DAC….

Csakhogy ezeket a hangokat igen hamar elhallgattatta László Csaba. Kihozta a játékosállományából a maximumot, meg picivel többet is annál. Először is meg kellett győznie védenceit, hogy nem pofozógépek, hiszen amikor átvette a csapat irányítását volt néhány zakó bevésve a játékosok velőjébe, zsigereibe, lelkébe… Meg kellett aztán tanítani őket nem veszteni. És ebből a leckéből egyenesen, és teljesen egyértelmű logikával következett a következő „tananyag” : meg kellett tanulniuk 1 góllal, egyetlen egy góllal nyerni, és ez is sikerült két kivétellel /Zsolna 2:2, Rózsahegy 1:1/. ,Sszép csendben napról napra, hétről hétre tanultak is a „nebulók” László Csaba tanító bácsitól, sőt időközben gimnazisták is lettek, mert Csaba tanító bácsi bebizonyította meccsről meccsre a bajnokikon, hogy ő bizony a futball nevű tantárgyat tekintve József Attilát  idézve „nem középiskolás fokon” tud taní-tani…., sokkal inkább egyetemi docens. Ám a futballisták még éppen csak elsős gimisek, ezért nekik bizonyos értelemben véve a Szenyicét 1:0-ra nehezebb volt megverniük, mint a Slovant. Mert a tabellára nézve – amely még most is szépen mutat, továbbra is elérhető közelségben az európai porondot jelentő 4. hely a DAC számára, feltéve, hogy a Slovan a kupadöntőben megveri a Szakolcát -   a Szenyice ellen simán kellene, illene, jó lenne nyerni, és ez a DAC-nak, az elsős gimiseknek kisebb fajta érettségivel ér fel. Mert ők az esélyesek, és esélyesként nyerni mindig nehezebb, mint esélytelenül.  Kell hozzá taktikai fegyelem, két futó szélső hátvéd - különösen a panamai Eric Davis pótolhatatlan a jelenlegi DAC –kezdőcsapatában, türelem, szorgalom, egy elalvó vendégvédelem, amely  pár lépésről bólintani engedi a nem éppen fejelő specialista Pacindát, de egyébként a bal lábas csatár megérdemelte gólt, mert 5 lövési kísérlete is volt, amelyből kettőt csak bravúrral védett a vendégkapus. És kellett a hajrában egy kis szerencse is, amikor a szenyiceiek egyik fejesét csak a tekintetével „védte” az egyébként két-három bravúr mellett egy-két kisebb, de nem végzetes betlit bemutató Slávik. A 13 meccses, klubrekordnak számító, zsinórban 4 győzelmet arató László-tanítványoknak most másodikos gimisként kellene egy újabb érettségi tételle felérő tananyagot elsajátítani, mert az biztos, hogy Csaba professzor tudja, hogyan kell 1 gólocskával nyerni Aranyosmaróton is, és remélhetőleg a tanítványok ezúttal is jelesre vizsgáznak, bár ez sem lesz könnyebb, mint a szenyiceiek elleni 1:0 volt, de képesek rá, és ezúttla a ViOn-pályán ott lesz a szorgalmas kisdiákokkal az „osztályelső” Ljubicsics is, tehát miért ne sikerülhetne megint, 5-ször is…. 

D.TOK ERNŐ
Fotó: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies