Back to top

Erik Pačinda: Mindenben az első

Publikálva: 2017, június 24 - 06:05
Szezonnyitó beszélgetés Erik Pačindával, az elmúlt két idény házi gólkirályával.

Elsőként érkeztél a csütörtöki edzésre, jóval a megadott idő előtt. Már nem bírtál várni?

„Számomra ez egy szokás, hogy többnyire elsőként érkezem. Már nem bírtam várni, elég volt a szabadságból. Örültem annak, hogy újra találkozhatok a srácokkal, az edzőkkel, és főleg az első gyakorlást vártam nagyon.”

Az előző szezon után három és fél hét szabadot kaptatok. Mivel töltötted az időt?

„Talán ez volt a pályafutásom leghosszabb nyári szünete. Az első nyolc napot Dubajban töltöttem a barátnőmmel, majd Kassán voltam. Itt elkezdtem az edzéseket, és az utolsó hétre már visszatértem Dunaszerdahelyre. Gyorsan elillant a szünet.”

Valószínűleg a felkészülés is gyorsan eltelik majd, hiszen mindössze négy hét áll a rendelkezésünkre, tehát intenzív lesz…

„Az első két-három hét minden bizonnyal megterhelő lesz, az utolsó pedig már az első bajnoki mérkőzésre való felkészülés jegyében telik majd. Kemény lesz, de megbirkózunk vele, és már várjuk az első meccset.”

Milyenek az első benyomásaid az új vezetőedzőről?

„Nagyon jók. Minőségi felvezető edzést abszolváltunk. Előtte váltottunk néhány szót. Meglátjuk, milyen rendszerben akarja majd játszatni a csapatot.”

Azzal, hogy te lettél a csapat második legidősebb játékosa és az elmúlt két idény házi gólkirálya, talán nagyobbak lesznek a veled szembeni elvárások az új szezonban…

„Nem mondanám ezt. Huszonketten vagyunk, sőt akár huszonöt játékos is alkothatja az együttest. Az, hogy én vagyok a második legidősebb, semmit sem jelent. Csak Marin Ljubičić öregebb nálam, és majd meglátjuk, tényleg rajtunk múlik-e majd.”

Mit vársz saját magadtól az új évadban?

„Nem szívesen állítok fel egyéni célokat, mert aztán nem teljesülnek. Azt szeretném leginkább, ha egészséges lennék. Minél jobb színben akarom magam feltüntetni az új edző előtt, és természetesen folyamatos játéklehetőséget is szeretnék kapni.”

Mit mondasz csapattársaid teljesítményére az U21-es Eb-n?

„Fantasztikus. Megnéztem a tegnapi mérkőzésüket, és nem lehet más szóval jellemezni. Remélem, hogy ma a portugálok és később a csehek sem győznek, így sikerül továbbjutnunk.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Erik Pačinda
Cookies