Back to top

Emléktáblát kapott városunk szülöttje

Publikálva: 2016, december 1 - 15:10
A Csaplár Benedek Emlékév lezárásaként csütörtökön felavatták és megszentelték a városunk szülöttjét megörökítő emléktáblát a róla elnevezett városi művelődési központ előcsarnokában.

Az ünnepség elején A. Szabó László alpolgármester Ortvay Tivadar történész Csaplár Benedekről szóló írásából idézett gondolatokat, s egyben hangsúlyozta, örül, hogy ilyen méltó módon tud Dunaszerdahely megemlékezni róla, de legfőképp hogy ez a méltatlanul elfeledett tudós, szerzetes, pedagógus most végre hazatért szülővárosába.

A folytatásban Ibolya Ildikó, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója emelte ki, milyen nagy megtiszteltetés számukra is, hogy az intézményük éppen ezen egyházi és tudományos kiválóság nevét viselheti.

Horváth Zoltán alpolgármester a megemlékezést kezdeményezők szerepét emelte ki, s megköszönte számukra, hogy Dunaszerdahelyen 2016 Csaplár Benedek Emlékéve lehetett, s utalt arra, hogy a város többi jeles elődjével, fiával is többet szertnének majd a jövőben foglalkozni.

Karaffa Attila, a városi kulturális bizottság elnöke az emlékévben megvalósult eseményeket ismertette, tekintette át, megköszönve az ötletgazdának, Nagy Attila helytörténésznek is a segítséget.

Ezt követően az emléktábla alkotója, a Lebó Ferenc Győrben élő szobrászművész és Horváth Zoltán alpolgármester leleplezték az alkotást.

A folytatásban előbb mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperes megszentelte az emléktáblát, amely alatt aztán a város részéről Horváth Zoltán alpolgármester, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet részéről Karaffa Attila, illetve a Csaplár Benedek Városi művelődési központ részéről pedig Ibolya Ildikó intézményvezető helyezett el koszorút.

Az ünnepi eseményen, Varga Zaránd hegedűjátéka és éneke után a Csaplár Benedek Emlékév során meghirdetett rajzpályázat kiállításnyitója, illetve a pályázat díjátadása következett.

A rajzpályázat helyezettjei és különdíjasai a következők lettek:

Óvodák:

1. helyezett: Alföldy Nóra Dorottya, 5 éves, Halpiac téri Óvoda

1. helyezett: Gáspár Zsóka, 5 éves, Október Utcai Óvoda

2. helyezett: Rásó Bianka, 5 éves, Október Utcai Óvoda

3. helyezett: Stern Hanna, 4 éves, Benedek Elek Óvoda

Különdíj – Neilinger Sára, 6 éves, Halpiac téri Óvoda

Különdíj – Bock Ágnes, 5 éves, Benedek Elek Óvoda

Iskolák:

1. helyezett: Ábrahám Angelika, 4.A, Kodály Zoltán Alapiskola

2. helyezett: Lojda Vivien, 1.A, Szabó Gyula Alapiskola

Különdíj - Lukács Lara, 1.A, Szabó Gyula Alapiskola

Különdíj - Varga Krisztina, 2.o., Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Dióspatony

Különdíj – Nagy Levente, 2.o., Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Dióspatony

További díjazottak:

Ollé Gábor, 11 éves, Szivárvány Fejlesztő Központ

Zsilinszky Zita, 4.B,  Szabó Gyula Alapiskola

Gányi Kata, 2.A, Szabó Gyula Alapiskola

Mezei Márió, Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Specialis Alapiskola

Buga Kiara, Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Specialis Alapiskola

A pályázatra beérkezett mintegy 180 rajz legjobbjaiból a kiállítás a művelődési központ előcsarnokában december derekáig megtekinthető.

Az eseményen a résztvevők többek között megjeletek Dunaszerdahely város képviselői, a városi hivatal vezető beosztású alkalmazottai, valamint régiónk kulturális intézményeinek vezetői is.

Ezt már olvasta?

Cookies