Back to top

Előkészületi mérkőzésen: FC DAC 1904 - FC Zbrojovka Brno 2:1 (2:1)

Publikálva: 2018, február 3 - 15:57
Herc volt a nyerőember, átadásából szerezte meg Pačinda a vezetést, majd maga lőtte be a döntő találatot. A második játékrészben több nagy helyzetet elpuskázva, megérdemelten győztük le a cseh élvonal képviselőjét.

A cseh 1. liga tizenkettedik helyezettje ellen játszotta ma a beleki összpontosítás harmadik, a téli felkészülési időszak hatodik találkozóját a DAC. A szállodánk szomszédságában elterülő pályára összesen húsz játékost küldött Marco Rossi. A kezdőben először jelent meg Cesar Blackman, míg Záhumenský továbbra is harcképtelen, és a Ljubičić, Acquah duó apróbb sérülés miatt maradt távol.

Tegnaptól borús az ég Belekben, ám a mai találkozót is kellemes, bár az előző napokhoz viszonyítva valamivel hűvösebb időjárásban rendezték. A nézőtéren ezúttal is ott volt Ján Kozák szlovák szövetségi kapitány és segítője, Štefan Tarkovič.

A brünniek mezében viszontláthattuk Musefiu Ashirut, aki ősszel még Dunaszerdahelyen volt vendégjátékon. Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, és számunkra hozott kedvező eredményt. A 23. percben Herc fantasztikus kiugratása után Pačinda került ziccerbe, és a kapus elmozdulását megvárva laposan a kapuba célzott - 1:0. Az egyenlítő talált is szépségdíjas mozdulat volt, Pilík ugyanis szabadrúgásból kipókhálózta a bal felső sarkot - 1:1. A mérkőzés döntő pillanata a 38. percben született, és ezúttal is Herc volt a főszerepben. A Wolverhamptomtól kikölcsönzött fiatal középpályásunk egy pimasz mozdulattal tisztára játszotta magát, és a bal alsóba gurított - 2:1.

A második játékrészben mindkét gárda számos cserét hajtott végre, és többnyire a mi akaratunk érvényesült. Nem jött ugyan össze a harmadik gól, bár Černák, Zsivkovics, Divković és Čmelík is közel járt hozzá, de így is elkönyvelhettük második törökországi sikerünket.

Következik a beleki edzőtábor utolsó öt napja. Ezek során a DAC még egy felkészülési mérkőzést abszolvál, méghozzá kedden, 2018. február 6-án, közép-európai idő szerint 15:00 órakor az orosz másodosztály második helyezettje, az FC Orenburg ellen.

FC DAC 1904 - FC Zbrojovka Brno 2:1 (2:1)

Belek Bellis Deluxe Hotel, Belek - Antalya, Törökország, 2018. február 3., szombat 15:00 ó (13:00 CET), borult, változékony idő, +16°C

Góllövők: 23. Pačinda, 38. Herc - 27. Pilík

DAC: Macej (59. Jedlička) - Koštrna (46. Zsivkovics), Šatka (68. Mervó), Huk (59. Koné, 81. Šatka) - Blackman (59. Špiriak), Kalmár (59. Domonkos), Simon (46. Čmelík), Davis - Herc - Pačinda (59. Vida), Černák (59. Divković). Edző: Marco Rossi.

Zbrojovka, I. félidő: Melichárek - Sukup, Gáč, Kijanskas, Vraštil - Polák - Ashiru, Pilík, Kratochvíl, Lutonský - Bazeljuk. II. félidő: Melichárek - Kryštůfek, Pavlík, Kijanskas, Lutonský - Sedlák - Acosta, Krejčí, Pilík, Juhar - Zikl. Tréner: Roman Pivarník.

STATISZTIKA:

Lövés: kapura 3:3, mellé 9:4

Szöglet: 5:3

Les: 3:3

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies