Back to top

Élhetünk kevesebb hulladékkal

Publikálva: 2018, február 7 - 13:33
Egyre többször találkozunk városunkban is hirdetésekkel az üzletek ajtóin, amelyekben munkaerőt keresnek az adott helyre, s a vállalkozókkal beszélgetve is szembetűnő, a gazdasági fellendülés hozta megnövekedett fogyasztás a gyártásban és a kereskedelemben is érezteti a hatását.

Más kérdés, hogy a fényesebb korszak milyen hosszan fog ezúttal tartani, és mit tudunk majd az öreg kontinensen ebből eredmény szintjén kihozni. Jelenleg inkább azzal szembesülünk, hogy a megnövekedett munkaerőigényt már nem csupán nyugaton, hanem Szlovákiában is egyre több helyen külföldi munkások alkalmazásával akarják orvosolni. A nyugati bevándorlóbarát politika mögött is hasonló érdekek húzódhatnak, hiszen egyre nehezebb az EU-n belülről „viszonylag olcsó” munkaerőt szerezni. Egy másik kérdéskörrel azonban kevesebbet foglalkozunk a fellendülés kapcsán. Ez pedig a fogyasztás felfutásának következtében keletkező rengeteg szemét kérdése.

Pedig éppen azért van szükség a gyárakban is munkaerőre, mert egyre többet vásárolunk, miközben a vétellel együtt jár a hulladék is. Nem csupán a csomagolópapírra kell gondolni, hanem az új miatt távozó régi bútorokra vagy a kicserélt kádra, amelyek elszállítását meg is kell oldani. Másrészről pedig a hétköznapok során is többet vásárlounk, amelynek eredményeként a kidobott és el nem fogyasztott élelmiszeripari termékek mennyisége is növekszik.

Azt szokás mondani, hogy felgyorsult a világ. Ebben a rendszerben pedig egyre több feladatra egyre kevesebb idő jut, miközben minden irányban azt szeretnék elhitetni velünk, hogy a tökéletesre kell törekedni. Ezért aztán folyamatosan újat, jobbat és tökéletesebbet kell venni, a társadalmi közegünk elvárásainak megfelelően. Vélhetően leginkább arra volna szükség, hogy megismerjük, milyen módon tudunk ebben a minden korábbinál nagyobb kényelmet és lehetőséget teremtő világban úgy élni, hogy ne csak elfogyasszuk azt, hanem meg is éljük a szépségeit. Ehhez viszont el kell fogadnunk, hogy a tulajdonlás nem egyenlő a megismeréssel, és akkor talán magunk körül is tisztább környezetet tudunk teremteni. Kevesebb szeméttel, hiszen az anyag nem vész el, csak átalakul.

Rajkovics Péter, főszerkesztő

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2018/2.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies