Back to top

Együtt az élelmiszerek minőségének javításáért

Publikálva: 2017, február 24 - 13:07
Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök február 23-án tartott pozsonyi sajtóértekezletén.

A csúcstalálkozót a Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. A kettős mérce alkalmazásáról, eltérő minőségről a Kelet – Európába és a Nyugat-Európába szánt termékek között, már huzamosabb ideje beszélnek a szakemberek. Szlovákia és Csehország már korábban megegyezett abban, hogy közösen indítványozni fogják a minőség egységesítését az EU-n belül.

Szlovákiában a mezőgazdasági tárca és a Közegészségügyi és Állatorvosi Hivatallal (ŠVPS) tavaly decemberben felmérést készített, melyben összehasonlították az élelmiszerek összetételét nálunk és Ausztriában. Csehországban jelenleg is folynak hasonló vizsgálatok, nem titok, hogy az eltérések némely esetben hatalmasak. Az olasz Fanta termék például Németországban 12 százalék narancslevet tartalmazott, míg Szlovákiában csak 3 százalékot.

A napokban komoly vitát váltott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal friss kutatása, amelyben 24 azonos néven forgalmazott termék külföldön és Magyarországon kapható változatának összevetése után megállapították, hogy a Magyarországon kapható termékek rosszabb minőségűek.

„A V4-es csúcstalálkozón felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson olyan intézkedéseket, amelyek meggátolnák, hogy ugyanazon termékek különböző minőségben kerüljenek a forgalmazásba az egyes tagállamokban" – fogalmazott az ülés kezdeményezője Robert Fico.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies