Back to top

Egymillió euró a stadionra

Publikálva: 2016, január 27 - 16:31
A szlovák állam 2013-as törvénye alapján évente 4,5 millió eurót fordítanak a futballstadionok építésére és felújítására.

2016-ban is 4,5 millió euró jut a stadionok építésére, ezt az összeget idén hat stadion között osztják szé - írja a sportolunk.sk portál a Sport napilapra hivatkozva.

A dunaszerdahelyi stadion építésére ebben az évben 1 millió euró jut. Az aréna bontása már megkezdődött, és az új stadion 2018-ra készülhet el. Támogatásban részesül még a nyáron átadott nagyszombati City Aréna is, amely 990 ezer eurót kap.

A szakolcai és zólyomi stadion építésére 750 ezret szánnak, a felujított zólyombrézói stadion pedig 510 ezret kap. Szintén támogatásban részesül az új kassai stadion is, amely idén 500 ezer eurót kap és az építkezés 2018 júnuisában érhet véget.

A stadionokra szánt állami támogatás 2016-ban:
DAC Aréna: 1 millió euró
Nagyszombati City Aréna: 990 ezer
Szakolca: 750 ezer
Zólyom: 750 ezer
Zólyombrézó: 510 ezer
Kassa: 500 ezer
Összesen: 4,5 millió euró

(Forrás: sportolunk.sk)

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, DAC-stadion
Cookies