Back to top

Egy osztálynyi gyerekkel többen kezdték a tanévet

Publikálva: 2017, szeptember 4 - 10:29
Szeptember negyedikén városunk iskoláiban is megkezdődött a tanév, a beszámolók sorát a Szabó Gyula Alapiskolával kezdjük.

Az utóbbi években folyamatosan megújuláson átmenő iskola udvarán reggel kilenc órakor gyülekeztek a diákok, szüleik és tanáraik, hogy ünnepélyes keretek között útra indítsák a 2017/18-as tanévet. A felvezető verset követően Nagy Árpád igazgató beszédében éppen a felújításokat emelte ki, kérte a diákokat, hogy a szépülő iskolát tartsák meg ilyen állapotban a jövő elsőseinek is, egyúttal köszöntötte a diákokat, tanárokat és a szülőket, utóbbiaknak megköszönte, hogy az anyanyelvi oktatás mellett döntöttek és éppen az ő intézményükre bízták gyermeküket.

"Ebben a tanévben iskolánkban 63 elsős kezdi meg tanulmányait. Az ötödik és egyéb évfolyamokba pedig további 28 diák érkezett hozzánk. Így a jelen állás szerint iskolánk az aktuális tanévet 658 tanulóval kezdi. Bár ez a szám még változhat, azt azonban már most elmondhatom, hogy az előző tanévhez viszonyítva egy osztálynyi diákkal gyarapodtunk" - mondta el Nagy Árpád. Az igazgatót követően A.Szabó László alpolgármester üdvözölte az elsősöket, sikeres tanévet kívánt minden diáknak és ő is kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát és annak magas színvonalát ebben az alapiskolában.

A folytatásban Vass Szilvia, az iskola új igazgatóhelyettes mutatta be a szülőknek az első és ötödik évfolyamok osztályfőnökeit, majd azok felolvasták osztályaik névsorát és a diákok osztályfőnöki órákon folytatták az új tanév első napját.

Ezt már olvasta?

Cookies