Egy év vagy csak egy mondat

Tervek, fogadalmak még a szilveszteri mámorban, aztán az első idei fagyos napon a legtöbben igyekeznek, a babonákat is figyelve, óvatosan eljárni. Mindez ugyanis az életünk része, ahogy a folyamatos újraértékelése is a történéseknek. Amikor észrevesszük a környezetünkben a változást, akkor mi is körbenézünk az emlékeink között, s a régi és az új varázsán merengünk. Ez is az ünnepek utáni mindennapok csodája.

A héten már a hosszabb szabadságon lévők is újra visszarázódtak a munkába, s a megterhelő karácsonyi falatok után legalább néhány napig még bízunk abban, hogy idén majd másképp csináljuk a feladatainkat. Aztán a legtöbb esetben jön a kijózanodás: rájövünk, az évszám magában semmit sem jelent. Minden percet mi teszünk különlegessé.
Emlékszünk még a karácsonyra, az előtte és utána tapasztalt őrült vásárlási lázra, de talán arra is, városunkban is milyen sokan igyekeztek különböző módon és mértékben segíteni a rászorulóknak. Furcsa volt ez a decemberi kereskedelmi őrület, majd meglepőek a január elején tapasztalt komoly mínuszok, és még mindig csodálkozunk azon, hogy nálunk már évek óta elmaradnak a nagy havazások.

A legtöbb gond persze abból adódik, hogy az új évet a várakozások uralják, nem pedig a pillanatok, amelyeket megélhettünk az odafelé tartó úton. Éljünk, hiszen a városunkba rendszeresen ellátogató Müller Péter is megírta: „Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.”

Rajkovics Péter

Megjelent a DH 2017/1.számában.