Back to top

A dunaszerdahelyi kézis lányos sikeréről

Publikálva: 2017, június 13 - 18:40
Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, a stompfai országos bajnokságon győzni tudott a városi kézilabda klub U12-es korosztályú lánycsapata.

A csapat edzője, Németh Jolán (rajta kívül Németh Lívia és Rajkovics Orsolya készítette a tornára a lányokat) portálunknak nyilakozva elárulta, nagyon színvonalas tornán vettek részt az elmúlt hétvégén, amely a nagy meleg ellenére kíválóan volt szervezve. A dunaszerdahelyiek a 7 csapatos csoportban az első helyen végeztek, de nagyon szoros volt a táblázat, három csapat is 9 ponttal zárt, majd az elődöntőben is jól kezdtek, de a sároseperjesiek feljöttek, sőt, vezettek is. Ekkor jött ki az edző jó döntése, hogy a csoportkörben a gyengébb ellenfelek ellen több pihenőlehetőséget adott a kulcsjátékosoknak, így a csallóköziek nem fáradtak el, s végül Hornyák Panna találatával, amely két pontot ért, mivel kilenc méteren túlról született, bejutottak a döntőbe.

Ott már nagy lendülettel kezdtek és fölényes győztek a vágsellyiek ellen, így hatalmas sikert értek el, amelynek nagyon örült az egész csapat és a kilátogató szülők is. Németh Jolántól megtudtuk, szerinte az is fontos szerepet játszott, hogy más csapatokkal ellentétben nem fáradtak el a 8 mérkőzés alatt és igazi bizalmi kapcsolat alakult ki a játékosok és az edző közt. Korábban éppen a kulcsjátékos fáradtsága miatt vesztettek a fontos pillanatokban, de már tanultak hibáikból, s így az országos bajnoki cím Dunaszerdahelyre került. Hornyák Pannát pedig a legjobb játékosnak választották.

Ezt már olvasta?

Cookies