Back to top

Dunaszerdahely méltán a kézilabda fellegvára

Publikálva: 2016, március 11 - 14:32
Hosszú éveken keresztül a megye meghatározó kézilabda klubjának számított a dunaszerdahelyi Talent. Számos hazai és nemzetközi torna, az AUDI ETO Nyílt Lány Bajnokság, megyebajnoki és országos bajnoki címek, ifi-válogatottak fémjelzik a klubot. Az elmúlt években a városban alakult egy másik kézilabda klub, a Sportgimnázium DAC Dunaszerdahely p.t., amely az utóbbi években, kezd felnőni a „nagy lánytestvér “ mellé. Erről és még más egyébről is Némethné Dömény Jolánt, a klub „mindenesét“ kérdeztük.

Mikor és milyen céllal alakult a klub?

A klub mint polgári társulás, 2007-ben alakult a Sportgimnázium igazgatójának, Szabó Lászlónak és tanárának, Méhes Tibor kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy klubszinten is lehetővé válljon a helyi Sportgimnáziumban tanuló kézilabdás lányok versenyeztetése. 

Miért vált szükségessé, hogy a Talent mellett, csak alapiskolás korú diákokkal foglalkozó csapatokat is létrehozzanak a klubban?

Pár évvel ezelőtt a Magán Szabadidőközpont kedvező állami támogatással beindított egy foci és kézilabda utánpótlásnevelési programot, ahol mint koordinátor  közreműködtem. A kézilabdában sikerült mintegy 15 alapiskolát a térségből - 400 kislánnyal -  ebbe a programba beszervezni és a központ keretein belül versenyeztetni. Két éve, amikor ezek a lányok már elérték a 10-11 éves korhatárt, a városban ez a létszám kinőtte az egy klub határait, így mi is beneveztük 3 korcsoportot a honi bajnokságokba. Elkezdtünk az ificsapatunk alá építkezni, ugyanis a Sportgimnáziumban tanuló kézilabdás lányok nem mindgyike volt igazolt játékosa a klubunknak, mivel a térségünkben lévő klubokból érkeztek. Tanulnak itt naszvadiak, csallóközaranyosiak, gútaiak és a légi klubból is játékosok. Az iskolának nem az az elsődleges célja, hogy minden diákját ideigazoljon. Ugyanis ha így lenne, lassan elfogynának a jelentkezők az iskolába, mert a klubok nem irányítanák őket városunkba.

Elbír a város két ilyen nagy létszámú kézilabda klubot?

A város  a klubunk költségvetésének csak mintegy 5-6%-át fedezi. A tevékenységhez szükséges anyagi hátteret szinte teljes mértékben a szülők biztosítják. A felszerelést, sporteszközöket, bajnokikra való utaztatást Győrbe, pedig az AUDI ETO Kézilabda Klub biztosítja számunkra.

Említette az AUDI ETO Győrt, miért támogatják Önöket?

Negyedik éve tartozunk mintegy 60-70 kislánnyal az ETO utánpótlás nevelési programjába, ami azt jelenti, hogy az óvódásoktól az U14-es korcsoportig mindenkit versenyeztethetünk a rendszerükben. A nyílt, rendszeres ETO bajnokságban 5 korcsoportunk szerepel. Megbecsülnek bennünket. Számtalan kedvezményben részesülnek az edzők, a játékosok és szüleik. Elmondhatom, hogy nélkülük  talán már nem is léteznénk. Hatalmas motiváció ez nekünk edzőknek is, a lányainkról már nem is beszélve, hogy a világ egyik legjobb klubjának tagjai lehetünk. Tavaly először tudtunk egy játékost bejuttatni a híres Győri Kézilabda Akadémiára, a másik végzősünk a siófoki kézilabda klubban fejlődik tovább. Reményteljesen követjük Demeter Orsolya Virág és Bott Boglárka fejlődését.

Orsolya és Boglárka mellett vannak és voltak nagy tehetségeik?

Mint említettem, mi kilencedik éve vagyunk a kézilabda „porondon“. Az elsőosztályosokkal kezdtük. Lányaink negyedik éve versenyeznek a honi bajnokságokban. Kezdetben a tehetségesebbek átmentek a Talentba, mint például Posvancz Rebeka, aki ma már korosztályos válogatott, vagy Baranyovics Nikoleta, aki a vágsellyei klubnál folytatta pályafutását. Sokkal több tehetséges játékosunk is volt, de ilyen, vagy olyan okok miatt már abbahagyták a kézilabdát. Talán ez is bizonyítja, hogy sokkal nagyobb bázissal kell dolgoznunk, mint egykoron például Nyárasdon, ahol elég volt egy jó „6.C“ osztály és megvolt az alapja a későbbi országos ifibajnok csapatnak. A múlt heti felvételi vizsgán az ETO Kézilabda Akadémiájára, mely mondhatjuk, hogy a világ egyik legjobb „tehetséggyára“, már 3 lányunk felvételizett egész Szlovákiából. Nagyon szorítunk értük.

Egyébként hogyan ítéli meg, nem megy az eredményesség rovására, ha egy városban két klub is működik?

Szerintem a diák korcsoportban jó, hogy két klub is fenn tudja magát tartani, mert dupla annyi kislány jut szerephez a játékban. Kicsit eltérő a játékstílusunk is, ha ebben a korban nagy-nagy túlzással erről beszélni lehet. A Talent edzői a játékos, sok mozgásos, inkább „ déli vonalat“ próbálják képviselni, míg mi inkább a lerohanásos, egyszerűbb, átlövéseken alapuló „északi vonalhoz" szeretnénk tartozni. Volt átlövő lévén vallom, hogy az átlövőnél kezdődik a kézilabda. Erre már ebben a legfiatalabb korban kell nevelni őket, mert később nehezen térnek át a távoli  lövésekre. Igaz eredményességben még nem biztos, hogy ez megmutatkozik, de már ezen a téren is felnőttünk a városi riválisunkhoz. Persze, ha ez egyáltalán fontos kell hogy legyen ebben a korban!? Például az ő 9 éveseik az ETO bajnokok, a mi 10 éveseink a hazai megye bajnokai immár két éven keresztül,  a mi 11 éveseink tavaly az ETO bajnokságban, csak gólkülönbséggel maradtak le az aranyéremről a győri csapat mögött, a mi 12 éveseink voltak a megyebajnokok, a Talent U14-es korcsoportja a tavalyi szezonban szinte mindent megnyert, ahol csak elindult! Tehát hol a hiba? Csak irigyelni tudnak bennünket a létszámban lényegesen nagyobb városok klubjai.

Természetesen, amíg városunkban csak mint szabadidős tevékenységként tudjuk bebiztosítani a kézilabdát, addig nincs is értelme az egyesülésnek. Abban a pillanatban, hogyha valaki fenntartana egy profi női csapatot, vagy egy ütőképes első ligás ificsapatot, mindjárt más lenne a helyzet.

Van erre esély?

Egyelőre nem látom biztosítva a feltételeket. Pedig, sajnos, a honi kézilabdában olyan pocsék a helyzet, hogyha  mondjuk  megkeresne bennünket egy Világi úrhoz hasonló támogató, két éven belül a nemzetközi porondon képviseltethetné magát a város, mert kézilabdában, ha biztosítottak a feltételek, azonnal az extraligában szerepelhetne a női csapat. A költségvetésről nem is beszélve, mert  nálunk egy női csapatot egy 3. ligás futballcsapat költségvetéséből nemzetközi szinten lehet tartani.

Melyek a legközelebbi tervek a klubnál?

Vannak rövidtávú, de hosszútávú elképzeléseink is. A 2015/2016-os bajnoki idényben 3 korcsoporttal szerepelünk a honi bajnokságban. A győri ETO Bajnokságban 5 korcsoportunkat indítottuk. Állíthatom, nagyon magas színvonalú ez az immár nemzetközi lánybajnokság, hiszen 4 klub is szerepel ott Szlovákiából. A honi megyebajnokság a diákoknál a legmagasabb osztály. Ebben az idényben magasabb színvonalú lesz, mivel a Nagyszombat és a Nyitra megye most először közösen szervezi a bajnokságot. Így többcsapatos a mezőny.  

A hosszútávú  elképzeléseink közé tartozik  egy ificsapat létrehozása. A városban van egy Magán Szakközépiskola a Neratovice téren, amely fedett sportcsarnokkal rendelkezik. Vida Aranka igazgató nő teljes támogatásáról biztosított bennünket és otthont adott a ifistáinknak. Már a nyári szünetben indulnak egy nagy nemzetközi tornán Kaposvárott és az 2016/2017-es bajnoki idényben benevezzük öket a honi bajnokságba is.

Mindenképpen szeretnék fiatal, ambiciózus edzőket leigazolni Némethné Koday Lívike, Rajkovics Orsolya, Mátis László és jómagam mellé. Megszólítottunk fiatal tornaszakos tanárokat a környező iskolákból. Klubunk fő bázisa egyenlőe a Vámbéry Alapiskola, a Sportgimnázium, a Nagymegyeri Városi Ifjúsági Kézilabda Klub és most már elmondhatom, hogy a Neratovicei Téri  Magán Szakközépiskola is, továbbá a nyárasdi óvoda.

Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren tevékenykedik a kézilabda palánták nevelésében, most már Nyárasdon is, ahol él és évtizedekig kézilabdázott?

Igen ez így van, mert közben  kolléganőm Rajkovics Orsolya  segítségével elindítottuk az ovikézit és létrehoztunk, bejegyeztettünk  Nyárasdon egy új klubot az ovikézilabda támogatására - "Zöld almácskák“ médianév alatt.

Egyébként honnét van erre ennyi energiája állandóan klubokat alapítani?

Agatha Christie nem szeretett a mosogatni és közben fantasztikus detektív könyveket írt, én meg porszívózni nem szeretek, sportklubokat találok ki.

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies