Back to top

Döntetlen a Trencsén ellen

Publikálva: 2018, augusztus 19 - 21:16
Az első félidő után még vezetett a DAC-nak, de az egy pontnak is örülnünk kell a második félidő után.

Már a mérkőzés előtt közzétett felállás jelezte, hogy mindkét edző támadó szellemben küldi pályára játékosait. A kapitányi karszalagot csapatunkban ma Tomáš Huk viselte, aki a sérülése után leragasztott arccal vállalta a játékot. A maszk mögül is jól láthatta azonban, ahogy rögtön a meccs elején Pačinda ordító helyzetben hibázott. A 3. percben ugyanis Šimčák futott el a balon, és ezúttal nem Bayo fejét kereste a beadással, ahogy általában, hanem laposan gurított középre. A labda egészen Pačindáig jutott, aki bal belsővel fölé durrantott. Tuti helyzet volt! A folytatásban a hétközben még a Feyenoorddal viaskodó Trencséniek vették át a kezdeményezést, a 9. percben Skovajsa a kapufát találta el. Úgy tűnt, leginkább Umehhel gyűlik majd meg a baja a védelmünknek. A 205 centiméter magas tank mellett védőink csupán golyószóróként szerepeltek, de szerencsére hatékonyan. Persze, éles lövészek nálunk is akadnak, például Kalmár, aki szabadrúgásból próbálkozott, de lövése elkerülte a kaput. Igazán élvezetes játékot láthattak a nézők, akik a hazai oldalon már gólt kiáltottak Paur százszázalékos helyzeténél. A csatár remekül ugrott ki a védőink mellől, és szinte azonnal tüzelt, de megelégedettségünkre nem talált kaput. Utána Bayo, mint a puskagolyó, úgy iramodott meg Šemrinec kapuja felé egy Pačindától kapott labdával, de lövés helyett a cselt választotta, és ez lett a veszte. Az oda-vissza játék során a következő lehetőséget a Trencsén puskázta el: Sleegers tört kapura, akit Šatka csak megzavarni tudott a támadásban, viszont ott volt Jedlička, aki testi épségét sem kímélve mentette meg a csapatot a góltól. A következő alkalommal már nekünk állt a zászló! A 30. percben Bayo passzolta be középre a labdát Hercnek, aki remekül vette észre a bemozduló Koštrnát, ő pedig a jobb pozícióban érkező Huknak adta, majd jött a gól – 0:1. A továbbiakban sem ültünk rá a labdára, két veszélyes pontrúgást is elvégezhettünk, de Šemrinec tette a dolgát, így csak egygólos vezetéssel vonultunk szünetre.

Ricardo Moniz a szünetben lecserélte a hórihorgas Umehet, de ezzel nem tett nekünk szívességet, sőt. A helyére lépő Mance ugyanis öt perc alatt megfordította a mérkőzés állását. Az első gólnál Kone maradt le Bukari beadásánál – 1:1, a második Mance találatnál pedig hasonló volt a forgatókönyv – 2:1. Ezekben a percekben a hazai csapat igazán lovon érezte magát. Olyan gyorsan járatták a középpályán a labdát, hogy pillanatok alatt helyzetbe kerültek. Már talán elhitték, hogy így is meglesz nekik a győzelem, de rosszul taktikáztak. A 70. percben Herc indult meg a kapu felé, majd a beadás mellett döntött. A magas labdába Vida Máté fejelt bele, a lehulló labdát pedig Herc bombázta kapásból Šemrinec hálójába – 2:2. A 280 DAC-drukker ekkor még egyet csavart a hangerőn, mert érezték, hogy akár a győzelem is meglehet. De jött az újabb fordulat! Sleegers és Koštrna estek el mintegy 20 méterre a kaputól. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy a mi játékosunk volt szabálytalan, és még egy sárgát is kiosztott Koštrnának. Ubbink állt a labda mögé, aki megtalálta a rést a sorfalon, és ismét előnybe juttatta a hazaiakat – 3:2. Aki pedig azt hitte, hogy ez a találat már biztos térdre kényszerít bennünket, az tévedett. A 87. percben Pačinda végezhetett el egy szögletet, melyet a csapat legjobban fejelő játékosa, Bayo értékesített – 3:3. A ráadás percei tartogattak még elég izgalmat így is, de gól már nem született a rendkívül színvonalas találkozón.

Óriási csatát követően pontot mentettünk az Európa Liga csoportköréért harcoló ellenfelünk ideiglenes otthonában, és megőriztük második helyünket a tabellán. Az első félidő végén még mi vonultunk le győztesként a pályáról, a második játékrészben aztán beindult a gólgyár, a vége pedig pontosztozkodás lett. Ismét azoknak lett igazuk, akik sokgólos mérkőzésre tippeltek, bár intő jel, hogy a védekezésen van mit javítani. Meglátjuk, mire lesz elegendő az előttünk álló hét, amely végén a Zsolnát látjuk vendégül a MOL Arénában. A mérkőzést szombaton, 16:45-kor kezdődik.

Edzői értékelés:          

Peter Hyballa (DAC): „Mindenekelőtt gratulálok a Trencsénnek az Európa-ligában mutatott teljesítményéért. A mai mérkőzésen egy kicsivel jobbak voltak. Nekünk a 3:3 jó eredmény, továbbra sem vesztettünk meccset. A szurkolók is remek összecsapást láthattak. A 4-4-2-es gyémánt formációval próbálkoztunk, hogy eggyel többen legyünk a középpályán, de ez azt eredményezte, hogy gondjaink akadtak a széleken, ezért álltunk át meccs közben a 4-3-3-as alakzatra. A párharc utolsó húsz percében fel-le zajlott a játék, nekünk pedig kockáztatnunk kellett. A védelemben mindenképp javulnunk kell, mert a meccsenként bekapott 2-3 gól sok. Azért Záhumenskýt küldtem a pályára Davis helyett, mert ő jobb védekezésben. Ljubičićről nem nyilatkozom, mivel már nem tagja a keretnek. A helyén Kalmár és Huk is bevethető. Az átigazolási időből viszont még hátra van két hét, igyekszünk valakit találni erre a posztra. A kiszemeltjeink megvannak. Addig pedig egy feladatunk van: edzeni, edzeni és edzeni.”  

Ricardo Moniz (Trencsén): „Csalódottak vagyunk. Nagyon sűrű a programunk, sok a fáradt játékos a csapatban, de a cserejátékosok sem tartoznak a csapat második vonalbeli játékosai közé. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma harcoltunk. Meg kell nézni, hogy a második bekapott gólunkat nem előzte-e meg leshelyzet. A Larnaka ellen történelmet írhatunk, de hiába jutottunk túl három körön, ha a negyediket nem vesszük sikerrel, nem fogunk örülni. Sok a fiatal tehetség a csapatban. Túl kell magunkat tennünk a mai csalódottságon, és felemelt fejjel venni a következő akadályt.”

AS TRENCSÉN-FC DAC 1904 3:3 (0:1)

Fortuna Liga, 5. forduló, Spartak Miava Stadion, 2018.08.19., 19:00

Játékvezetők: Očenáš - Štrbo, Chládek

Nézőszám: 964

Góllövők: 51. 56. Mance, 81. Ubbink, ill. 30. Huk, 70. Herc, 87. Bayo

Sárga lap: 4. Ubbink, 38. Šulek, 76. Skovajsa, 85. Sleegers, 91. Bukari, ill. 38. Šimčák, 62. Kalmár. 74. Huk, 80. Koštrna

DAC: Jedlička - Šimčák (41. Záhumenský) (85. Bilenkyi), Kone (60. Vida M.), Šatka, Koštrna - Kalmár, Huk., Herc - Pačinda, Vida K., Bayo,

Trencsén: Šemrinec - Skovajsa, Lawrence, Masović, Šulek - Musa, Ubbink, Paur (68. Čataković) - Sleegers, Umeh (46. Mance), Bukari

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 54% - 46%

Lövések: kapura: 5:7, mellé: 5:4

Szöglet: 7:9

Les: 4:7

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies