Back to top

Díjazták a kiállítókat

Publikálva: 2017, október 22 - 14:23
Vasárnap délután egy órakor zajlott a hétvégi kisállat-kiállításának kiértékelése.

Az ünnepélyes díjátadón Sárkány Pál, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének Dunaszerdahelyi Alapszervezeti elnöke üdvözölte a résztvevőket és Hájos Zoltán polgármestert is, aki beszédében kiemelte a tenyésztők munkájának fontosságát, s azt is, hogy milyen hasznos a fiatalok bevonása ebbe a tevékenységbe, mert az állattartással a gyermeket felelősségteljes viselkedésre nevelik. Mint elmondta, gyermekként ő is nevelt nyulakat, igaz, kiállításokon nem mérette meg magát.

A bevezetőt követően sor került a díjak átadásra, összesen több mint hatvan versenyzőt értékeltek, a nyulak, galambok, díszmadarak, baromfiak kategóriájában és tiszteletdíjak is átadásra kerültek. A rendezvény végén pedig a Szarvasi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke, Kondács György köszönte meg a meghívást a szervezőknek, akik ismét remekül teljesítettek, hiszen közel 500 kisállatot csodálhattunk meg péntektől vasárnapig Dunaszerdahelyen.

Ezt már olvasta?

Cookies