Back to top

Denis Baumgartner a Sampdoriából a DAC-ba

Publikálva: 2018, augusztus 7 - 10:18
A húszéves utánpótlás-válogatott játékos négy év után tér vissza Szlovákiába, a 2018/19-es szezon végéig kölcsönjátékosként szerepel Dunaszerdahelyen.

A szlovák utánpótlás-válogatott Denis Baumgartner 1998. február 2-án született Szakolcán, ám a szenicei FK neveltje. Már kilencévesen részt vehetett az AC Milan edzőtáborában, ifjúsági futballistaként a torinoi Juventusszal is edzhetett. A diákkategóriában egy évet Nyitrán töltött kölcsönben. A Szenicéhez való visszatérését követően két évet futballozott az erdőhátiak ifjúsági gárdáiban, és az utánpótlás-válogatottakban is folyamatosan lehetőséget kapott.

2013 decemberében a római Karol Wojtyla Kupán csillogtatta tudását, és rögtön hírbe is hozták a Bologna és a Juventus Torino együtteseivel. 2014 januárjában a nyilvánosság is megismerhette a nevét, méghozzá egy olyan gól által, amely körbejárta a világhálót: a 16 éven aluli szlovák válogatott színeiben a kínaiak ellen talált be egy parádés emeléssel, majdnem a félpályáról. 2014 nyarán végül a Sampdoria Genova szerződtette.

A genovai klub színeiben eredetileg az ifjúsági Primavera versenysorozatban szerepelt, majd fokozatosan elkezdett az A csapattal edzeni és feltűnni annak kispadján. A remek technikával megáldott, támadó középpályás tavaly 2019 júniusáig meghosszabbította a szerződését a Sampdoriával, amelyben további kétéves opció is szerepel. Ezt követően a ligúriai klub Livornóba küldte kölcsönjátékra. A Serie C friss győztesének színeiben öt alkalommal lépett pályára, főleg az ifjúsági csapatban kapott szerepet.

„A DAC az ország egyik legjobb klubja, és én nagyon boldog vagyok, hogy a részesévé válhattam. A klub segített nekem, és én azon leszek, hogy ezt viszonozzam. Hallottam a teli stadionról és a remek hangulatról, így a legjobban a mérkőzéseket várom,” – mondta a DAC új szerzeménye.

A remekül passzoló, játékot átlátó, 180 centi métermagas, ballábas futballista az U16-osoktól kezdve minden korosztályban képviselte Szlovákiát. Jelenleg az U20-sok egyik húzóembere.

„Baumgartner érkezésekor azt a mintát követtük, amely Šatka és Herc esetében már jól bevált. Ők is fiatalon kerültek ki külföldre, láthatták és közelről megismerhették a nagy futballt, majd hazatértek, hogy tapasztalatot gyűjtsenek a felnőtt labdarúgásról. Denis is egy hasonlóan tehetséges játékos, aki már az ifjúsági válogatottak színeiben is megmutatta tudását, bal lába pedig a szlovák foci egyik legértékesebb kiviteli cikke. Azt szeretnénk, ha az érkezésével főleg a kreativitás terén erősödne a középpályánk,” mutatta be a csapat új erősítését Jan Van Daele sportigazgató. 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies